Több mint 1500 orvos érkezik Budapestre, ahol évente körülbelül 600 műtétet hajtanak végre robottechnológia segítségével.
Románia új elnöke, Nicusor Dan, üzenetet küldött az erdélyi magyar közösségnek.
Május 25. és 27. között kerül megrendezésre az Európai Mellkassebészeti Társaság 33. konferenciája. Az idei rendezvényre 72 különböző országból több mint 1500 résztvevő érkezik Budapestre, közöttük amerikai, japán és kínai szakértők is, akik ezzel ismerik el a hazai orvosok és kutatók kitartó és kiemelkedő munkáját. A konferencián a tudományos közösség legkiválóbb képviselői, köztük a robotsebészet területén jártas orvosok is előadnak majd, bemutatva a legfrissebb innovációkat és tudományos eredményeket.
A konferenciának jó alapot szolgáltat a magyar mellkassebészet kitűnő nemzetközi megítélése, amelyet a Mellkasi Központ öregbít. A három magyarországi intézmény összefogásából született központ olyan eredményeket ért el a betegellátás, az oktatás és a kutatás terén, ami az egész világon egyedülálló.
"Magyarország különösen vonzó a külföldi szakemberek számára, és munkánkat széles körben elismerik, ami jól mutatja az ország orvosi hírnevét. A konferencia főként - akárcsak a mellkassebészet - a tüdőrák kezelésére összpontosít, de emellett foglalkozunk tüdőátültetésekkel, a mellkasban található daganatok eltávolításával, valamint a jóindulatú mellkasi problémák sebészeti megoldásaival is" - magyarázta a Blikknek a rendezvény jelentőségét prof. dr. Rényi-Vámos Ferenc, a központ vezetője.
Az Országos Onkológiai Intézet Mellkassebészeti Osztálya, a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikája és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Mellkassebészeti Osztálya egy innovatív együttműködés keretében egy olyan progresszív rendszert alakított ki, amely lehetővé teszi, hogy az orvosok a levett szövettani mintákat csupán egy közeli helyiségbe átsétálva azonnal vizsgálhassák. Ez a megoldás forradalmasítja a betegek kezelését, hiszen a kutatók közvetlenül részt vehetnek a terápiák személyre szabásában, ami páratlan lehetőségeket teremt. Ezen kívül a magyarországi központban nemzetközi képzés indul mellkassebészek számára, ahol a résztvevők a robotsebészet és a még mindig ritkaságnak számító tüdőátültetés technikáit sajátíthatják el, ezzel is hozzájárulva a modern orvostudomány fejlődéséhez.
Mindemellett a központ egy olyan robottal dolgozik, amin a világ más tájain több szakmának osztoznia kell, ám itt korlátlanul áll a mellkassebészek rendelkezésére. A négykaros, jéghideg orvosi acélból készült gép elsőre rémisztőnek tűnhet, de olyan precizitást biztosít az orvosoknak, amit mással nem tudnának elérni. Az első évben csak ezzel a robottal 600 műtétet végeztek, és itt, Európa egyik legnagyobb mellkassebészetén összesen pedig több, mint 2000 beavatkozást hajtanak végre évente.
"A gép karjait négy kis lyukon keresztül bevezetjük a mellüregbe, közben a sebész egy konzolnál ülve nézi a monitort és irányítja a karok mozgását" - mondta a professzor a robot működéséről. A tüdőtranszplantációról elárulta, hogy az jelentheti a teljes vagy a fél szerv, de akár annak egyes lebenyeinek beültetését is.
- Ha a donortüdő nagyobb, mint amekkorára a befogadónak szüksége van, akkor van lehetőség a szerv megkisebbítésére is - tette hozzá Rényi-Vámos.
Dr. Megyesfalvi Zsolt, a központ tudományos munkatársa rendelkezik jelenleg a szakmában az egyik legmagasabb impaktfaktorú újságban megjelent cikkel (512) egy, a CA: A Cancer Journal for Clinicians-ban (CA) megjelent kutatásával, azaz munkájának tudományra és gyógyításra gyakorolt hatása kiemelkedő. Az impakfaktor azt méri, hogy az adott kutatás milyen tudományos szaklapban jelenik meg, és arra milyen más szaklapok és hányszor hivatkoznak, mindezt nemzetközi szervezetek ellenőrzik.
"Hihetetlen büszkeséggel tölt el minket. Ez azt mutatja, hogy nem csupán a műtőasztal mellett, hanem a tudományos színtéren is kiemelkedő teljesítményt nyújtunk" - hangsúlyozta elismeréssel Rényi-Vámos professzor kollégájáról.
A CA tudományos folyóirat nem csupán az orvostudomány területén foglal el kiemelkedő helyet a szaklapok sorában, ezért is különösen figyelemre méltó, hogy Dr. Megyesfalvi és csapata munkája itt kerül bemutatásra. Ők az első magyar kutatók, akiknek sikerült publikálniuk ebben a rangos lapban.
"A kutatásunk alapvető célja a személyre szabott terápiák integrálása a mellkasi daganatok kezelésébe. Mivel minden daganat egyedi sajátosságokkal rendelkezik, fontosnak tartjuk, hogy a betegeket a daganatuk specifikus jellemzői alapján kezeljük – ennek megvalósítási módját kutatjuk. Külön figyelmet szenteltünk a kissejtes tüdőrák különböző altípusainak, és meg kell jegyeznünk, hogy világszerte csak néhány kutatócsoport érte el azt a szintet, hogy ilyen alaposan foglalkozzon e daganattípussal" – nyilatkozta Megyesfalvi.
A kutatás társadalmi vonatkozása rendkívül fontos, hiszen globális szinten a daganatos megbetegedések között a kissejtes tüdőrák az egyik legveszélyesebb forma, amely nem csupán a magas halálozási arányáról ismert, hanem arról is, hogy rendkívül agresszíven terjed, és gyorsan képes áttéteket képezni.
"Az utóbbi évtizedekben a betegség kezelése terén nem tapasztaltunk számottevő fejlődést. Célunk, hogy ezt a helyzetet megváltoztassuk. A sebészeti beavatkozások és a gyógyszeres terápiák terén egyaránt új utakat keresünk" - mondta el a tudományos munkatárs.