46 ezer forint egy sapkáért? Vannak helyek, ahol a túlárazás nem kap helyet!


Szlovákiában 115 euróért, vagyis nagyjából 46 ezer forintért vásároltak volna sapkát a rendőrségnek - a belügyminiszter viszont nem hagyta annyiban. A nyilvánosságra került túlárazott beszerzés hírére azonnal leállíttatta a közbeszerzést, és vizsgálatot rendelt el.

A történet ott kezdődött, hogy a szlovák belügyminisztérium két évre szóló keretmegállapodást kötött a rendőrök és tűzoltók sapkáinak beszerzésére. A megállapodás keretében a sapkák összesített értéke 2 842 136,40 euró, míg a kalapoké 199 905,75 euró volt, mindkettő áfával együtt - számolt be róla a Parameter.sk. Ebből következően egyetlen sapka ára körülbelül 115 euróra, azaz mintegy 46 ezer forintra rúgna.

Az ügy nyilvánosságra kerülését követően Matus Šutaj Eštok belügyminiszter azonnali lépéseket tett: felfüggesztette a teljes közbeszerzési eljárást, és belső vizsgálatot indított. "Érdemes megjegyezni, hogy a minisztérium eddig egyetlen fejfedőt sem szerzett be ezekből a keretszerződésekből" - nyilatkozta.

Arról is beszélt, hogy a minisztérium számára fontos a közbeszerzések átláthatósága, ezért új nemzetközi közbeszerzést írnak ki a rendőrségi és tűzoltósági sapkákra, munkaruhákra és kesztyűkre. És hiszi, hogy a beszállítók árajánlatai a valós piaci árakat fogják tükrözni.

Továbbá: ha valaki a korábbi eljárás során hibázott, akkor az illetőt felelősségre vonják.

Related posts