A tenisz hű szolgája

Hirosima tragédiája után valakinek vállalnia kellett a felelősséget. Amikor az amerikai katonai rendészek körülvették Tódzsó Hideki, Japán korábbi miniszterelnökének otthonát, a szamurájcsaládból származó tábornok a saját elveinek megfelelően cselekedett: revolverével mellkason lőtte magát. Emlékezett arra, ahogyan katonái számára parancsot adott, hogy ha az ellenséggel vívott harc során nem vesznek el, akkor a megadás helyett inkább utolsó töltényükkel saját magukat távolítsák el az életből. A sors azonban másként döntött: a golyó elkerülte szívét. A berontó szanitécek gyorsan beavatkoztak, és megakadályozták, hogy 1945. szeptember 11-én elmeneküljön a halál elől.

Másfajta szerepet szántak neki a győztes hatalmak. A tokiói nemzetközi törvényszék elé állították, ahol fővádlottá vált a világháború távol-keleti háborús bűnöseinek perében, egyfajta "japán Nürnbergben". Bűnössége megkérdőjelezhetetlen. Kitartóan támogatta Japán fegyveres terjeszkedését az ázsiai kontinensen és a Csendes-óceán térségében. Ő volt a Mandzsúriát 1931-ben megszálló Kvantung-hadsereg vezérkari főnöke, amely a kínai civil lakosság ellen elkövetett hírhedt kegyetlenségeiről vált ismertté.

A kérdés bonyolultsága abban rejlik, hogy valóban diktátornak számított-e. Ő maga sosem látta magát többnek, mint a császár, a tennó hűséges szolgája, akire az őfelsége fontos küldetéseket bízott.

Pierre-François Souyri francia történész megítélése szerint "a szervezésben jeleskedő és szorgalmas Tódzsó Hideki nem mutatott diktátori hajlamokat karrierje során. Ellenben az a rendszer, amelyet ő irányított, tőrőlmetszett diktatúrának bizonyult, totalitárius indíttatásokkal." (Rubicon, 2024/8-9.)

A Meidzsi-kori alkotmány hagyományai szerint a kormányzás "isteni joga" a császárt illette, ami mélyen beágyazódott a japán politikai struktúrába. Hirohito (1901-89) nevében különböző testületek, mint a császári tanács, a kormány, valamint a szárazföldi hadsereg és a haditengerészet vezérkara irányították az ügyeket. E hatalmi központok folyamatos rivalizálása formálta Japán politikai táját. Tódzsó nem volt a helyi Führer szerepében; kihallgatóinak határozottan kijelentette, hogy semmit sem tett, és nem is tehetett az uralkodó kívánságainak ellenében. Ezzel azonban közvetve mégiscsak vádolta az őt körülvevő hatalmat, ezzel is jelezve, hogy a császár akaratának megkérdőjelezése elkerülhetetlen.

Ez problémát jelentett az amerikai adminisztráció vezetője, Douglas MacArthur tábornok számára, mivel "a kék szemű sógun" a stabilitás megőrzése érdekében ragaszkodott a monarchikus rendszerhez. Egy udvari bennfentest küldtek a fogolyhoz, aki elmagyarázta neki, hogy Hirohito lemondott az isteni származás ősi dogmájáról, de császári címe csak akkor maradhat meg, ha leglojalitásához hű alattvalója nyilvánosan vállalja a felelősséget az országot sújtó szörnyű pusztításokért, beleértve Nankingot, Pearl Harbort, Hirosimát és Nagaszakit.

Tódzsó végül visszavonta korábbi vallomását, és minden terhet egyedül vállalt magára. A halálos ítélet kihirdetése után nem kért kegyelmet, csupán a japán katonák rémtetteiért kért megbocsátást, valamint együttérzését fejezte ki az atombombák áldozatai iránt. 1948. december 23-án a szugamói börtön falai között akasztották fel, hamvait pedig az óceánba szórták. Halálával lehetővé tette, hogy Hirohito a következő negyven évben apolitikus államfőként a tengerbiológia iránti szenvedélyének élhessen, és hogy utódai, fia és unokája is trónra léphessenek.