Az utolsó tél, amikor a Duna jegén sétálhattunk: varázslatos pillanatok, melyeket megosztunk veletek.
A Duna utoljára 1963-ban fagyott be teljesen, de a megelőző évtizedekben számos olyan tél volt, amikor a folyó jégpáncél alatt rejtőzött. Most időrendben nézhetjük át ezeket a lenyűgöző pillanatokat: ha a jövőben már nem is tapasztalhatjuk meg ezt a látványt, legalább gyönyörködjünk a múlt század legizgalmasabb fényképeiben!
Azon az 1985-ös téli délelőttön a Balaton olyan volt, mint egy hatalmas, megfagyott kristálytenger. A napsugarak éles fénnyel szikráztak a jégen, miközben a frissen hullott hó ropogása keveredett a gyerekek nevetésével. Apám óvatosan lépett ki a part menti jégre, hosszú bottal próbálva a vastagságot. "Gyere csak, elbír minket" - ösztökélt, és én kicsit félve, de végül követtem. A jég olyan vastag volt, hogy másutt még autókkal is rámerészkedtek. Ez az emlék mindig eszembe jut, amikor a befagyott vizekről hallok. De hogy a Duna? Az szinte elképzelhetetlennek tűnik.
1963 telén, a múlt század legzordabb hónapjaiban, a Duna teljes szélességében jégpáncélt öltött magára. Ez a rendkívüli esemény mára szinte mesei képzetekkel telítődik, hiszen azóta nem tapasztaltuk, hogy Európa egyik legnagyobb folyója ilyen mértékben hajolt volna meg a tél fagyos ölelésének.
A Duna befagyásához rendkívüli hideg körülmények szükségesek. Csak akkor van esély arra, hogy a folyó vize megálljon, ha több héten át a hőmérséklet mínusz 15 °C alá süllyed. Az 1963-as tél különösen emlékezetes volt: egyes napokon a hőmérő higanyszála -25 fokig is lecsúszott, és a dermesztő hideg hetekig tartott. Ekkor a Duna jegének vastagsága helyenként 20-25 centimétert is elérte, ami lehetővé tette, hogy az emberek biztonságosan közlekedjenek a jégen.
A középkor sötét, de varázslatos időszakában, amikor még nem ismerték a hidakat és a kompokat, a befagyott folyók jégpályái nyújtották a közlekedés és a szórakozás egyedülálló lehetőségeit. Ilyenkor a jégre egész vásárokat állítottak fel, ahol kereskedők és ügyes kezű mesterek kínálgatták portékáikat, a falvak lakói pedig boldogan gyűltek össze, hogy átéljék a különleges esemény izgalmát. A jégpálya nemcsak az árucseréről szólt, hanem a közösség összetartozásának ünnepléséről is, ahol a nevetés és a barátság melegsége felolvadt a hideg levegőben.
Kattints a képre, és felfedezheted a galériát! De ne siess, mert a cikk folytatása is vár rád!
Az egyik legkorábbi ismert történelmi esemény a Duna jegén 172-ben történt, amikor a rómaiak teljes seregükkel - lovastul, kocsistul - keltek át a folyón, hogy megküzdjenek a barbárokkal. 1242-ben már mi, magyarok vesztettünk rajta ezen, amikor a tatár hadak ismételték meg ezt a mutatványt, minek következtében folytatni tudták hódításukat az ország nyugati felében. De a Duna jégtakarója később is fontos szerepet játszott: 1458 januárjában a folyó jegén gyűlt össze a nemesség, hogy királlyá válasszák Hunyadi Mátyást. Az esemény szimbolikus jelentőséget is kapott, hiszen a természet ereje és a politikai akarat egy különleges pillanatban találkozott.
A 19. században a jégzajlás rendszeresen megnehezítette vagy éppen megkönnyítette a közlekedést. Az 1838-as nagy pesti árvizet is ez okozta, miután az eltorlaszolt csepeli szigetcsúcsnál a jég több emelet magasságban halmozódott fel, és közben fentről elindult az olvadás. A korabeli télies időjárási viszonyok között nem volt ritka, hogy a folyót gyalogosan, szánnal, sőt néha lóvontatta szekerekkel szelték át az emberek. 1945 telén Budapest ostromakor a szovjetek is a jégen átkelve jutottak át a Margit-szigetre, hiába robbantották fel a németek az odavezető Margit hidat.
A jég vastagságát illetően általánosan elmondható, hogy 10 centiméternél vékonyabb jégre nem célszerű lépni. A Duna esetében viszont a sodrás és az örvények miatt ez a határérték még nagyobb kockázatot jelent. Az 1963-as télen a jég olyannyira megvastagodott, hogy bizonyos helyeken több kilométer hosszú szakaszok váltak járhatóvá, ám a szakemberek akkor is figyelmeztettek a veszélyekre, és óva intettek mindenkit az óvatlan átkeléstől. Azóta, a klímaváltozás következtében bekövetkezett enyhébb telek miatt hasonló helyzet nem fordult elő. Így, aki abban bízik, hogy egyszer majd száraz lábbal kelhet át a Dunán, az sajnos csalódnia kell: a globális felmelegedés hatására valószínűtlen, hogy a folyó a jövőben ismét teljesen befagyjon.
