Hihetetlen visszatérés: a Fradi háromgólos hátrányból küzdötte vissza magát!
Ünnepelni készült a Ferencváros, két szép jubileum is okot adott erre: a Nemzeti Labdarúgó Archívum kimutatása szerint ez volt a klub történetének a 3200. élvonalbeli mérkőzése, a csapatkapitány Dibusz Dénesnek pedig a 25. DVTK elleni bajnokija, amellyel klubrekorder. Talán ezért, talán nem, jelentős füstöt varázsoltak a stadionba a szurkolók, emiatt a kezdés után két perccel meg is állt a játék egy időre, és csak a füst eloszlása után folytatódott.
És ez a folytatás nem feltétlenül ferencvárosi ünnepet hozott, az is igaz, ritkán látni olyan vicces gólt, mint amilyennel a Diósgyőr vezetést szerzett. A vendégek a 8. percben meglódultak egy kontrára, a jobb oldalon Edomwonyi csaknem elesett a labdában, de még középre tudta gurítani, középen Acolatse estében a lendítő lábával nem találta el, így a labda a támaszkodó lábát találta el, azon gellert kapva a kivetődő Dibuszt becsapva a bal alsó sarokba vánszorgott. A házigazdák még fel sem ocsúdtak, amikor a 19. percben egy újabb ellentámadás végén most Acolatse lódult meg a jobb oldalon, középre érve elhúzta a labdát a kilépő Dibusz mellett, majd az érkező Huszár Botka szorításából az üres kapuba lőtt.
Hiába birtokolta jóval többet a labdát a Ferencváros, a DVTK két kontrából két gólt szerzett, azaz egyértelműen a vendégek akarata érvényesült. Annyira, hogy a 41. percben már hárommal vezettek, ekkor szöglet után Gruber éppen Bányai elé fejelte ki a labdát, ő pedig 18 méterről, jobbal, kapásból a kapu jobb oldalába zúdította - 0-3, ezt nem sokan hitték volna. Ám mielőtt a diósgyőriek túl korán biztosra vehették volna a győzelmüket, a Fradi szépített, Abu Fani beadást Varga Barnabás közelről lőtt a hálóba. A szünet után tehát az volt a kérdés, hogy a címvédő tud-e összességében, három, egy félidő alatt pedig két gólos hátrányból fordítani.
Ahogyan az várható volt, Pascal Jansen cserékkel frissítette a Fradi játékát, ami után a csapat intenzív támadásokra váltott. A DVTK labdarúgói ekkor már csak védekeztek, és nem volt erejük ellentámadások indítására. Ennek ellenére, a folyamatos nyomás ellenére a saját kapujuk előtt nem alakultak ki komoly helyzetek. Ez egészen a 68. percig tartott, amikor Rommens 17 méterről, egy gyönyörű jobb külsős lövéssel a jobbfelső sarokba bombázott. Két perccel később Abu Fani fejesével a jobb alsó sarokba juttatta Traoré labdáját, így a házigazda villámgyorsan egyenlített.
Nem sokkal később már a vezetést ünnepelte a hazai szurkolósereg, de elsiette, mert Saldanha közeli találatát hosszasan vizsgálta, majd helyesen lesnek ítélte meg a VAR. Akadt aztán ziccere a Diósgyőrnek is, az újabb gólja lett volna az igazán nagy fordulat, a Fradi is nagy erőket vetett be a győztes gól megszerzéséért, és Varga B. is kihagyott egy hatalmas lehetőséget. A DVTK a meccs előtt alighanem kiegyezett volna az egy ponttal, így viszont csalódott lehetett, a Fradi pedig ünneplni akart győzelemmel, viszont örülhetett a döntetlennek, mert maradt a 3-3.