Rendkívüli esemény zavarta meg Szoboszlaiék bajnoki összecsapását, ami miatt kénytelenek voltak felfüggeszteni a játékot.

Félbeszakadt a Liverpool pénteki mérkőzése Szoboszlai Dominik részvételével, miután egy játékost szóban bántalmaztak.
A Liverpool pénteki Premier League nyitómérkőzésén Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a kezdőcsapatban kapott helyet, és a Vörösök magabiztos 4:2-es győzelmet arattak a Bournemouth ellen.
Bár Pécsi Ármin ezúttal nem találta magát a meccskeretben, a mérkőzés így is különleges történelmi pillanatot jelentett, hiszen még soha nem fordult elő, hogy két magyar játékos egyszerre lépjen pályára egy Premier League-csapat színeiben.
A bajnoki összecsapást a 29. percben rövid időre meg kellett szakítani, miután Antoine Semenyo, a Bournemouth játékosa figyelmeztette a játékvezetőt, hogy rasszista megjegyzések célozzák meg őt.
Anthony Taylor azonnal leállította a mérkőzést, és az oldalvonalnál konzultált mindkét csapat vezetőedzőjével és csapatkapitányával.
A játékvezető tájékoztatta a feleket a történtekről, majd 4 perc szünet után folytatódhatott a mérkőzés. Az első félidő végén a stadion hangosbemondóján rasszizmus elleni felhívást olvastak fel a szurkolóknak.
Az esetről egy felvétel is készült, ami kikerült a közösségi médiába. Ezen jól látszik, hogy egy kerekesszékes Liverpool-szurkoló odamegy a pálya széléhez, és valamit mond Antoine Semenyónak.
A Premier League Match Centre legfrissebb tájékoztatása szerint a mérkőzés megszakítása összhangban áll a liga által a pályán érvényesített diszkriminációellenes irányelvekkel.
"Az anfieldi esemény alapos vizsgálat alá kerül. Teljes mértékben támogatjuk a játékost és mindkét klubot ebben a nehéz helyzetben. A rasszizmusnak nincs helye sem a sportágunkban, sem a társadalom bármely területén."
- fogalmazták meg.
A második félidőben a ghánai támadó két gólt is lőtt a Bournemouth-nak.