Elon Musk hivatalosan bejelentette, hogy megalapította saját városát.

Kisváros ugyan, de olyan különlegességei vannak, hogy a polgármester például a főnököd.
Város lett a Starbase-ből, Elon Musk játszóteréből, ahol a polgármester egy SpaceX-alelnök, a polgárok többsége pedig céges alkalmazott.
A történet onnan indult, hogy Musk már 2012-ben elkezdte felvásárolni a Boca Chica körüli földeket Texas déli csücskében. Az elmúlt években egyre több cégépület, rakétakilövő, alkalmazotti lakás és hasonló jelent meg a vidéken, többek között például egy Elon-szobor, amit valaki azóta meg is rongált.
Mostantól a terület hivatalosan is városi rangot kapott, miután a 283 fős szavazókörzetből 212 szavazó támogatta az alapítását. Mindenki meglepetésére a szavazók többsége SpaceX alkalmazottja, így az új város vezetését egy polgármester és két biztosi pozíció tölti majd be, mindhárom szereplő szoros kapcsolatban áll a SpaceX-szel.
Starbase a texasi jogszabályok értelmében "C-típusú" településnek minősül, ami azt jelenti, hogy olyan városok kategóriájába tartozik, ahol a lakosság száma nem haladja meg az 5000 főt. Ennek következményeként az ingatlanok után 1,5%-os adót is kivethetnek. Azonban ennek a beszedésnek lehet egy nemkívánatos következménye is: a texasi törvényhozás jelenleg egy olyan jogszabályon dolgozik, amely lehetőséget adna Starbase vezetésének arra, hogy lezárja az autóutat és korlátozza a hozzáférést a közeli Boca Chica Strandhoz, valamint a természetvédelmi parkhoz, különösen rakétaindítások idején.
A Cameron megyei vezetők, akiknek eddig a kezében volt ez az engedélyezés, nem örülnek, a helyi bíró, Eddie Trevino Jr. ellenzi a törvényt, és az is világos, hogy egyre élesebben megy a harc Musk és a megye között a terület feletti kontrollért. A természetvédők sem boldogok, szerintük a SpaceX tevékenysége fényszennyezést, szeméthegyeket és élőhelyek rombolását is eredményezte.
Starbase egy különös település, ahol a vállalat tölti be az állam szerepét, a vezető pedig a polgármesteri tisztséget viseli. Itt az infrastruktúra a rakétakilövések igényeihez van szabva, nem pedig az ott élő emberek szükségleteihez.