Ez a regény már 14 évvel a Titanic katasztrófája előtt előre jelezte a tragédiát? - Könyves Magazin

1898-ban napvilágot látott egy regény, amelyben egy Titán nevű óceánjáró tragikus sorsra jutott az Atlanti-óceán közepén, miután egy hatalmas jéghegy nekicsapódott. Tizennégy évvel később a valóságban is bekövetkezett a hajózás történetének egyik legismertebb katasztrófája, melyben majdnem 1500 ember életét vesztette. De ki is volt Morgan Robertson, aki mintegy előre megírta a Titanic végzetét?

1912. április 14-én, a sötét éjszaka leple alatt, az RMS Titanic – a kor egyik legimpozánsabb és legfejlettebb utasszállító hajója – éppen Southampton kikötőjéből New York felé tartott, amikor váratlanul jéghegynek ütközött, és tragikus módon elsüllyedt. Ez a katasztrófa, mely körülbelül 1500 ember életét követelte, a történelem egyik legismertebb tragédiája lett. Érdekes, hogy egy író már 14 évvel a katasztrófa előtt előre megsejtette ezt a szörnyű eseményt, és könyvet is írt a témában, mintha előre látta volna a sors iróniáját.

A valóság és a képzelet határvonalai gyakran elmosódnak, különösen, ha a művészet és az élet egybeesik, ahogy Edgar Allan Poe munkásságában is számos példát találunk erre. Hasonló jelenség figyelhető meg Morgan Robertson 1898-as regényében, a "Futility"-ban, amely szinte lépésről lépésre előrevetíti a Titanic tragikus sorsát. Érdekes, hogy Robertson a regény írásakor még nem ismerhette a Titanicot, hiszen annak építése csak 1909-ben indult el. Ez a különös egybeesés arra emlékeztet minket, hogy a művészeti alkotások néha előre láthatják a jövőt, mintha csak a sors játéka lenne.

A Robertson történetének középpontjában egy titokzatos és tragikus esemény áll, amelyben a Titanichoz hasonló SS Titan nevű utasszállító hajó süllyed el egy áprilisi napon az Atlanti-óceán mélyén. A hasonlóságok e két óriás között azonban nem merülnek ki csupán a sorsukban. Mindkét hajó képes volt körülbelül 3000 utas szállítására, és a kor technikai csodáiként a legnagyobb és legjobban felszerelt vízi járművek közé tartoztak, sőt, sokan elsüllyeszthetetlennek tartották őket. A méretek tekintetében is jelentős az átfedés: a regénybeli Titán körülbelül 243 méter hosszú, míg a Titanic 268 méterrel büszkélkedhetett. A sebességük is hasonló volt, a Titán 25 csomóval, a Titanic pedig 22,5 csomóval vágott neki a jéghegynek, ami végül mindkét hajó sorsát megpecsételte. E párhuzamok révén a történet nem csupán a múlt tragédiáját idézi fel, hanem a technológiai büszkeség árnyoldalait is bemutatja.

A regény és a valóság közötti eltérés legszembetűnőbb aspektusa az áldozatok számában rejlik. Robertson sokkal radikálisabb és drámaibb befejezést álmodott meg.

A képzeletbeli Titán teljes kapacitásával indult útnak, és a tragédiában a 3000 fős utaslétszámból csupán 13 fő menekült meg; ezzel szemben a híres Titanic esetében a helyzet kedvezőbben alakult: körülbelül 2000 utas tartózkodott a fedélzetén, közülük pedig 705 embert sikerült életben tartani a mentőakció során.

Robertson nem véletlenül teremtette meg a Titán süllyedésének lebilincselő narratíváját. A szerző már 16 éves korától kezdve a tengereken tevékenykedett, összesen 10 évet töltve el hajózással a világ különböző tájain. Ráadásul apja is hajóskapitány volt, így a tenger iránti vonzalma már gyerekkorában gyökerezett. Az írás iránti szenvedélye azonban csak 36 éves korában kezdődött, miután felfedezett egy hibát Rudyard Kipling, a neves angol író tengerészeti történetében. Ekkor gondolta úgy, hogy ha valaki, aki sosem tapasztalta meg a hajózást, sikeres lehet az ilyen jellegű írásokkal, akkor neki is meg kell próbálnia.

Ezután körülbelül 17 éven át szüntelenül írt, e periódus alatt pedig összesen 200 különböző történetet alkotott meg. A Futility című művének debütálása idején nem keltett különösebb figyelmet, de az 1912-es tragikus esemény után hirtelen népszerűségnek örvendett.

Egy 1915-ös kiadású könyv szerint Robertson állítólag szellemek közreműködésével alkotta meg művét.

Bár utólag nehéz egyértelműen megítélni, hogy csupán marketingfogásról volt-e szó, tény, hogy abban az időszakban a spiritualizmus rendkívüli népszerűségnek örvendett. Ennek fényében elképzelhető, hogy Robertson valóban hitt az idegen entitás jövendöléseiben, és ez a hit vezérelte a döntéseit.

Hogy még furcsább legyen az egész: Robertson 1914-ben, egy évvel a halála előtt, megjelentetett egy regényt, amelyben az amerikai haditengerészetet egy váratlan japán támadás éri.

Ezzel a második világháború bekövetkeztét is előre látta.

Ha viszont egy percre hátralépünk, akkor láthatjuk, hogy több olyan tényező is volt, amiből Robertson összeállíthatta a történetet. A tengerész előélete már adott volt, így a hajókról és hajóbalesetekről sokat tudott. A Titán specifikus részleteit szintén láthatta korábban egyik vagy másik mérnöki magazinban, például a The Practical Engineer 1897-es április 23-i számában egy, a kitalált hajóhoz nagyon hasonló leírást szerepelt. Az elnevezés a korabeli trendeket utánozta, mint például Britannic, Teutonic, Majestic, Gigantic. A Titanic elnevezés előbb-utóbb sorra kellett, hogy kerüljön.

Ezen túlmenően az Atlanti-óceán vizein a jéghegyek okozta hajótörések sajnos nem ritka jelenségnek számítottak abban az időszakban. Például 1865 és 1882 között három Titania nevű hajó veszett oda a jéghegyek miatt ezen a területen.

Ráadásul a Jéghegy völgyének is hívják azt a területet, ahol a Titanic végzete beteljesedett. Korai tavasszal nem tanácsos átkelni ezen a vidéken, éppen a névadó körülmények miatt.

A fentiek alapján elmondható, hogy ebben az időszakban a hasonló történetek rendkívül népszerűek voltak, és sokan próbálkoztak az írásukkal. Robertsonnak valószínűleg csupán a megfelelő véletlenek kedveztek, de az is lehetséges, hogy a természetfeletti erők irányították a kezét.