Ez lehet a legkorábbi csillagatlasz | National Geographic Fedezd fel a csillagos égbolt titkait ezzel a páratlanul régi csillagatlasszal, amely a történelem legkorábbi csillagászati megfigyeléseit tartalmazza. A National Geographic által bemutatott anyag

Az ókori kínai csillagászok a császári udvar mását helyezték az égre a csillagképeikkel, régi kérdés, mikor is készült el ezek első pontos atlasza.

Olyan csillagképek, mint a hatalmas uralkodó hintója, az égi piactér zsongása, a mészáros mesterségének hűvös árnyéka, a textilmérő precizitása, az udvari őrség tisztjeinek fenséges öltözete, a harci szekerek zúgása, az obszervatórium titokzatos fényei, a palotakapu grandiózus formái, az öntözésért felelős tiszt felelőssége, a csillagok közötti disznóól furcsa alakja, a rothadó tök és a pompázatos jó tök, vagy akár az egyetlen csillag által képviselt illemhely is fellelhető az égen, mindezt pontos égi koordinátákkal megjelölve.

A kínai hivatalnokok feladatai közé tartozott az is, hogy az égi eseményeket és a földieket összefüggésbe hozzák, így segítve a császárokat abban, hogy azok megőrizzék a világ harmóniáját. Ehhez pedig pontos csillagászati ismeretek kellettek, tudni kellett, mely konstelláció, mely csillag hol is helyezkedik el az égen.

A csillagatlaszt Si mester csillagászati kézikönyve néven a tudománytörténet méltán említi, hiszen Si Sen, az ókor jelentős kínai csillagásza (időszámításunk előtt a 4. században) hagyta ránk ezt a páratlan művet. Ez Kína legkorábbi ismert csillagatlasza, és nemrégiben a Kínai Nemzeti Csillagászati Obszervatórium kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy e mű nem csupán Kínában, hanem globálisan is a legöregebb fennmaradt csillagatlasz. A szakértők véleménye szerint a mű körülbelül 2400 évvel ezelőtt készülhetett el, így egy valódi történelmi kincsnek számít.

Ez nem azt jelenti, hogy ez a legősibb csillagászati mű, hiszen tudjuk, hogy a babiloni csillagászok már évszázadokkal korábban készítettek térképszerű csillagászati összefoglalókat, ám azok nem tartalmaztak égi elhelyezkedésre vonatkozó adatokat, koordinátákat, csupán felületes leírásokat, hogy egy-egy csillag mely évszak, mely hónap idején kel fel. A babiloni csillagatlasz afféle naptár-segédprogram volt, amelyből például a mezőgazdasági munkák időzíthetővé váltak.

Si mester lenyűgöző alkotása 120 csillag precíz égi koordinátáit rögzíti, amelynek fő célja a csillagászati megfigyelések megkönnyítése volt. Már közel egy évszázada zajlik a szakmai diskurzus arról, hogy mikor is készült el Si Sen csillagászati méréseken alapuló atlasza. E kérdés nem csupán a tudomány történetének szempontjából fontos, hanem politikai vonatkozásokkal is bír, hiszen a nemzetek közötti elsőbbség érzése gyakran táplálja a nemzeti büszkeséget. Így előfordulhat, hogy egy-egy ország örömmel fogad el ilyen elismeréseket, hogy erősítse saját identitását és kulturális örökségét.

Egy friss, kínai kutatók által végzett tanulmány, amelyet a Research in Astronomy and Astrophysics folyóiratban publikáltak, arra a megállapításra jutott, hogy a csillagkatalógusok többsége az időszámításunk előtti 4. századból származik, és az időszámításunk szerint 2. században néhány adatot módosítottak. A nyugati világ legkorábbi csillagászati katalógusa a Ptolemaiosz által írt Almagest, amely a kínai katalógushoz hasonlóan kiemelkedő pontossággal bír.

Szeretjük azt gondolni, hogy az égbolt egy állandó, megváltozhatatlan vászon, de a valóságban sokan ráébredtek, hogy ez közel sem igaz. Még az úgynevezett állócsillagok is folyamatos mozgásban vannak, csupán a távolságuk miatt nem észleljük ezt közvetlenül; csak a precíz mérések révén tudjuk megfigyelni elmozdulásukat. Az ilyen mérések már feltárták azokat a szabályszerűségeket is, amelyek "kimozdítják" a csillagokat megszokott helyükről.

Egy kis részért a csillagok úgynevezett sajátmozgása felelős (vagyis az, ahogy a csillag a galaxisban ténylegesen elmozdul, ilyen mondjuk a Sirius), más részükért viszont a Föld pályájának egyes tényezői. Ez utóbbiak közé tartozik a precesszió, az ahogyan a Föld tengelye imbolyog és így 26 ezer évente leír egy képzeletbeli kört az égi északi sark helyzete. Ez utóbbinak köszönhetően 12 ezer éve a Vega volt a sarkcsillagunk, ma a Polaris, 14 ezer év múlva ismét a Vega lesz.

A kínai kutatók a Si-féle csillagatlasz korának megállapításához olyan számításokat végeztek eddig, amelyek az egyes csillagok égi helyét az azóta eltelt idő függvényében visszafelé követte. A kutatók kifejlesztettek egy módszert, amellyel igyekeztek kiküszöbölni az évszázadok alatt a katalógusban felhalmozódó hibákat, majd ezt egy későbbi katalóguson tesztelték egy évvel ezelőtt. Miután sikeresnek bizonyult a munka, bevetették a Si mester-féle katalóguson is.

A katalógus, amely körülbelül 355 évvel a mi időszámításunk előtt készült, amikor Si mester még életben volt, jelentős mérföldkőnek számít a csillagászat történetében. Ezt követően, körülbelül 125 évvel a mi időszámításunk szerint, a korabeli csillagászok néhány csillag helyzetét újra megmérték és pontosították. Ez a folyamat összhangban áll a történelmi feljegyzések által nyújtott információkkal is. A kínai kutatók véleménye szerint ez az atlasz a világ legkorábbi, ilyen precizitású csillagászati katalógusának számít, hiszen évszázadokkal megelőzte Ptolemaiosz híres Almagestjét, amely valószínűleg Hipparkhosz, az i.e. 130 körüli időben készült munkájára épült.

Vannak olyan szakértők is, akik azt állítják, hogy a Si mester-féle atlasz nem lehet olyan régi, mint ahogy azt sokan gondolják. Szerintük az atlasz "öreg" megjelenése csupán a mérési technikák pontatlanságának tudható be. Ha figyelembe vesszük a feltételezett 1 fokos eltérést, akkor az atlasz keletkezési ideje "csupán" időszámításunk előtt 103-ra tehető. Ez az időpont különösen jelentős, hiszen ebben az évben a kínai csillagászok – Si mester és tanítványai – összegyűjtötték és egy egységes rendszerbe foglalták elődeik csillagászati tudományát.

A csillagok koordinátáinak éggömbre való vetítése is arra utal, hogy a rendszer nem annyira ősi. Ezt a megfigyelést alátámasztja, hogy az időszámításunk előtti első században kínai csillagászok feltalálták az armilláris gömböt, egy olyan eszközt, amely lehetővé tette az égbolt modellezését és mérését. Ez a fejlődés valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a csillagászok pontosabb képet kapjanak az égi objektumok elhelyezkedéséről.

Ez arra utal, hogy Si mester adatai lényegesen korábban keletkeztek e gömb segítségével, mint ahogy a gömb maga létrejöhetett volna. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy egyetlen műszer sem keletkezik a semmiből; valószínű, hogy léteztek olyan elődök, amelyek alapján meghatározhatóak voltak az égi koordináták.

Egyelőre tehát nem mindenki fogadja el, hogy tényleg ez volna a legrégebbi csillagatlasz, ám a lehetőség adott ahhoz, hogy különféle elképzeléseket teszteljenek, szimulációs számításokkal.