Lenyűgöző csapatsiker emelte ismét a dobogóra az abonyi kocsitolókat!


Az abonyi kocsitoló-csapat idén is lenyűgöző teljesítményt nyújtott! A 18. Nemzeti Vágta Kocsitoló versenyén a dobogó harmadik fokára állhattak fel. E mögött a siker mögött rengeteg munka és alapos felkészülés állt, amiről Mádi Brigitta, a csapat kapitánya osztotta meg gondolatait.

Ahogy korábban hírportálunkon is beszámoltunk róla, a Nemzeti Vágta keretein belül két évvel ezelőtt megrendezett Kocsitoló verseny győztesei október 5-én ismét a dobogóra léphettek – ezúttal a harmadik helyezést szerezték meg. A csapat összetétele Mádi Brigitta, Bodor Erika, Mucza-Földi Anita, Béres Tamás, Kovács Csaba és Miskolczi Sándor volt, akiket két állandó tartalékos, Béres Ádám és Telek Csilla is támogatta. Ez alkalommal a csapatkapitány, Brigitta mesélt nekünk a felkészülés kihívásairól, a verseny élményeiről, valamint a jövőbeli terveikről.

18. Nemzeti Vágta - abonyi siker a Kocsitoló versenyen

A Nemzeti Vágtán elért harmadik helyezés kapcsán Brigitta kifejezte, hogy számukra ez a teljesítmény óriási örömforrást jelent. A csapat minden tagja kiemelkedően teljesített, és mindannyian a legjobbat hozták ki magukból. A siker mögött rengeteg eltökéltség és alapos felkészülés rejlik, hiszen idén is egy rendkívül erős mezőnyben kellett megmérettetniük.

- Lelkileg rendkívül megviselt minket a helyzet, hiszen tisztában voltunk a mezőny erősségével, így alaposan felkészültünk. Már a nyár elején nekiláttunk az edzéseknek, és folyamatosan mértük az időnket, hogy kiderüljön, milyen teljesítmény szükséges ahhoz, hogy a legjobb három közé kerülhessünk. Az edzések során hatalmas fejlődést értünk el. Rengeteget dolgoztunk, és nagyon vágytunk arra, hogy az élmezőnybe kerülhessünk, amit végül a csapatmunkánknak köszönhetően sikerült megvalósítanunk - osztotta meg gondolatait Mádi Brigitta, a csapat kapitánya.

Alapos felkészülés előzte meg a versenyt

A csapattagok egyénileg is készültek a megmérettetésre, hiszen a korábbi tapasztalataiknak köszönhetően pontosan tudták, milyen alapozásra lesz szükség. Felkészülésükben fontos szerepet kapott a gyors futás és az intervallumos edzés is. A közös felkészülés körülbelül három hónappal ezelőtt kezdődött, hetente három-négy alkalommal.

- Abony városában edzünk, ahol szerencsére rendelkezésünkre áll egy kiváló Parkerdő. Az egyik csapattársunk hozzájárult a felkészülésünkhöz azzal, hogy beszerezte a szükséges szekeret, így hatékonyan tudtunk készülni a közelgő versenyre - nyilatkozta hírportálunknak a csapatkapitány.

A csapat valódi ereje az összetartásban található.

- A csapat hangulata nagyon jó volt a verseny napján. A tavalyi évben balesetet szenvedtünk a verseny előtt, emiatt nem tudtunk akkor olyan állapotban versenyezni, ahogyan azt szerettük volna, mert megsérültünk. Ez inspiráló volt, mert tudtuk, hogy jobbak vagyunk, és ezt szerettük volna a valóságban is megmutatni, hogy Abony mire képes valójában - mesélte a tavalyi évet felidézve Brigitta, amikor autóbuszuk megcsúszott, és kisebb sérüléseket szenvedtek a megmérettetés előtt.

Related posts