Fernández bíboros homíliájában hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa rendkívüli elhivatottsággal és fáradhatatlan szorgalommal végezte szolgálatát. Az ő munkássága nem csupán a katolikus egyházra, hanem a világra is jelentős hatással volt. A bíboros szavai szeri

A Ferenc pápa emlékére rendezett hatodik novemdiales szentmise alkalmával, amely egybeesett a Munka Világnapjával, Fernández bíboros mély gondolatokat osztott meg arról, hogy az elhunyt pápa milyen nagy jelentőséget tulajdonított a munka méltóságának.

Május 1-jén, csütörtökön, amely a Vatikánban, akárcsak a világ számos országában, munkaszüneti nap, a Bíborosi Kollégium nem tartotta meg a kongregációs ülést a konklávé előkészítésére. Sokan közülük azonban összegyűltek a Szent Péter-bazilikában a hetedik szentmisén, amelyet a kilencnapos gyászidőszakban (novemdiales) tartanak. A szertartást Victor Manuel Fernández bíboros, Ferenc pápa jó barátja vezette, aki a Hittani Dikasztérium prefektusaként szolgált. Fernández bíboros homíliája elején kijelentette, hogy halála óta Ferenc pápa "teljesen Krisztusé".

Május 1-je a Munka Világnapja, amelyet az argentin bíboros is hangsúlyozott. Szerinte Ferenc pápa számára a munka nem csupán feladat, hanem az emberi méltóság kifejeződése és táplálója. "A munka lehetőséget ad arra, hogy kibontakoztassuk tehetségeinket, és hozzájárul ahhoz, hogy fejlődjünk emberi kapcsolatainkban. Ezen keresztül érezhetjük, hogy Isten munkatársai vagyunk a világ gondozásában és jobbá tételében" - nyilatkozta Fernández bíboros. Az emberi méltóság elősegítése azt jelenti, hogy lehetőséget biztosítunk az embereknek arra, hogy kibontakoztassák magukban rejlő jót, és az Istentől kapott ajándékokkal keressék megélhetésüket, egyúttal fejlesszék saját képességeiket is - tette hozzá.

Fernández bíboros ezután kifejtette Ferenc pápa meritokráciával kapcsolatos kritikáját, amely ahhoz a gondolathoz vezet, hogy "csak azoknak van érdemük, akik sikeresek az életben". Az argentin bíboros elmesélte egy Buenos Airesben élő ismerősének történetét, aki napi 12-15 órát dolgozott, és azt választotta, hogy nem látja a gyermekeit, hogy elég pénzt keressen táplálásukra. Egyszer, mondta Fernández bíboros, egy jól öltözött járókelő rákiáltott: "Menj és dolgozz, lustálkodó!" "Ezek a szavak borzasztóan kegyetlennek és hiúnak tűntek" - mondta Fernández bíboros. "De más, elegánsabb beszédekben is jelen vannak". A mai világban "úgy tűnik, hogy valaki, aki sok vagyont örökölt, méltóbb, mint valaki, aki egész életében keményen dolgozott anélkül, hogy képes lett volna megtakarítani" - hangsúlyozta. Majd feltette a kérdést: "Nincs-e a gyengéknek ugyanolyan méltóságuk, mint nekünk? Vajon azoknak, akik kevesebb lehetőséggel születtek, egyszerűen csak túl kell élniük?"

Fernández bíboros ezután Ferenc pápát a munkás ember mintaképeként említette. "A Szentatya nem csupán délelőtt végezte feladatait – a találkozókon, audienciákon, szertartásokon és egyéb összejöveteleken, hanem a délutánjait is a szolgálatnak szentelte" – emlékezett vissza. Hozzátette, hogy mindössze négy nappal halála előtt, már nagyon gyengén, mégis határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy meglátogasson egy börtönt. Ferenc pápa szinte soha nem pihent; Fernández bíboros felidézte, hogy Buenos Airesben is ez volt a jellemzője. "Soha nem járt éttermekben, színházakban, nem sétált, és még filmet sem nézett – egy teljes nap szabadságot sosem vett ki" – mondta. Ferenc pápa számára "a napi tevékenysége volt az Isten iránti szeretet válasza".

Fernández bíboros kiemelte, hogy a Kúria tagjai is munkások, és ezt így fogalmazta meg: "a munka számunkra, mint keresztények a Kúriában, az éretté válás és a kiteljesedés folyamatát jelenti." Homíliája végén az argentin bíboros emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápa aggodalma idején "egy kis papírt helyezett Szent József ikonja alá, amelyen egy könyörgés állt." Fernández bíboros hangsúlyozta, hogy most ehhez a szenthez fordulunk imáinkban, aki fáradhatatlanul dolgozott Mária és Jézus szolgálatában: "Kérjük, hogy a mennyben ölelje át szeretett Ferenc pápánkat."