Hegyek ölelésében, a buddhizmus bölcsességét hordozva, misztikus légkörben bontakozik ki egy lenyűgöző társadalmi-gazdasági kísérlet – ez Bhután varázslatos világa. Az ország nem csupán természeti szépségeivel, hanem egyedi megközelítésével is kitűnik, ah

Korányi G. Tamás, az InfoRádió tőzsdei szakértője, felfedezőútjára indult Indiában, Szikkimben és Bhutánban. Ezek a lenyűgöző országok, melyek a Himalája lábainál terülnek el, nem csupán lélegzetelállító tájaikkal vonzották a figyelmét, hanem gazdag kulturális sokszínűségükkel is. A világjáró, aki szenvedélyesen gyűjti a könyveket és térképeket, különösen érdekesnek találta e vidékek egyedi hagyományait és szokásait.

Bhutánban és Indiában, különösen Szikkimben tett látogatása egy különleges élmény volt, amely a kulturális felfedezés és a természet szépségeinek megismerése köré épült. Az utazás során lehetősége nyílt arra, hogy mélyebben megismerje a helyi hagyományokat, vallásokat és életstílusokat, miközben csodálatos tájakon barangolt. A keretek között egy szervezett túrán vett részt, amelyet egy helyi utazási iroda szervezett. Ez lehetővé tette számára, hogy biztonságos és kényelmes körülmények között fedezze fel a régiót, miközben tapasztalt idegenvezetők segítették a helyi kultúra és történelem megértésében. A csoportos utazás során barátságos ismerkedésekre is lehetősége nyílt, ami még gazdagabbá tette az élményt. Az utazás fő motivációja a kíváncsiság volt: szerette volna megtapasztalni az indiai és bhutáni kultúra sokszínűségét, valamint a Himalája lenyűgöző tájait. A látogatás során felfedezte a buddhista templomokat, a helyi piacokat, és részt vett tradicionális ünnepségeken, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy egyedi és emlékezetes élményekkel gazdagodjon.

Ez a Magyar Földrajzi Társaság Teleki Klubja által szervezett társasutazás volt. Az egyik első fő célpontként Dardzsilingben Kőrösi Csoma Sándor sírját kerestük fel. Kőrösi Csoma 1842-ben, már 58 évesen élete nagy vágyát szerette volna beteljesíteni, hogy Belső-Ázsiába eljusson, hogy a jugorokat, a reményei szerint a magyar őstörténet számára fontos népet fölkeresse - itt nyilván a mai ujgurokról lehetett szó. El akart jutni Lhászába, de sajnos maláriás lett, és az angol hegyi állomáson, Dardzsilingben fejezte be életét. Itt egy nagyon szép síremléke van, amelyet a halála után nem sokkal állított neki az angol Bengáli Tudományos Társaság. Ezen magyar és angol nyelvű emléktáblák is vannak, összesen 16 darab. Ha magyar látogat oda, az, miként én is, egy kis nemzeti színű szalagot ráköt a négyszögletes síremlékre. Ez volt az egyik fő fénypontja az utazásnak. Voltunk Szikkimben és Bhutánban is. Szikkim egy kis himalájai királyság volt, ugyanúgy, ahogy Bhután, de szorosabban kötődött Indiához, utak jobban vezettek Szikkimbe. És ezt a kvázi ütközőállamot - amely egyébként Bhutánál jóval kisebb, tízezer négyzetkilométeres és most félmillió lakosa van - 1975-ben, amikor a királyság megszűnt, egy népszavazással, nyilván irányított népszavazással, India magához csatolta. Így jelenleg India egyik szövetségi állama, kiterjedt önkormányzattal és jelentős, az indiai központi kormánytól jövő pénzügyi támogatással, mely révén egy üdülőországocska alakult ki, ahogy már az angol időkben is. Akkor Dardzsiling volt a fő helyi hegyi üdülője a delhi, kalkuttai melegben megfáradt angol tisztviselőknek, ezért rengeteg angol mintájú épület, szálloda van Dardzsilingben. Most Gangtok számít a fő üdülőközpontnak, amely az 1975-ös csatlakozás után fejlődött egy 160 ezres várossá. Tele van szállodákkal, az indiai - elsősorban a kalkuttai -, illetve a bengáli középosztály számára a hétvégi kikapcsolódást jelenti. Delhiben és Kalkuttában is végtelenül rossz a levegő, nagy a zsúfoltság, ugyanakkor egy jelentős középosztály van Indiában, mintegy 300 milliós, amely fogyasztási javakat vesz, mobiltelefont és más technikai eszközöket, fix fizetése van. Egy részük, az ottani viszonylatban felső középosztály, körülbelül 20-30 millió ember az, aki megteheti, hogy repülővel elutazik Szikkimbe hétvégére, három napra szállodába, rengeteg ilyennel találkoztunk. A buddhista Szikkim a hegyek között található, Gangtok pedig körülbelül 1400 méteres magasságban van. Jó időben reggel, illetve napnyugtakor - mert napközben párás a levegő - látszik a 8588 méteres Kancsendzönga Nepál és India határán. Érdemes reggel fölkelni és megnézni a távolban, bár nem is annyira távolban, hiszen légvonalban Gangtoktól csak 70 kilométerre van, nyilván megközelíteni azért már nehezebb. Tehát Szikkim egy kedves kis hegyi, Himalája-lejtőjű "országocska". Innen mentünk hosszú, majd három napos, két éjszakás buszúttal, Kalimpong településen és Duars árterein keresztül Bhutánba.

Milyenek voltak az utak?

Az Indiai szakaszon az élmények vegyesek: hol felfelé, hol lefelé billen a mérleg, de összességében nem éppen a legjobbak. A táj itt lenyűgöző, meredek kanyonok tarkítják a vidéket. A térképen a távolságok nem tűnnek túlzottan nagynak, de amikor az ember a folyó partjára érkezik, és a víz 1500 méterrel lejjebb csillog, a híd pedig egy 1937-es brit építményként meredezik, ráébred, hogy miért is tart még három órán át az út a folyó túloldalán lévő szállodáig. A híd, különösen a korához képest, még mindig remekül funkcionál. A határ átlépése Bhután felé egy érdekes élménnyel ajándékozott meg minket. Puncoling, a határvároska indiai oldala zsúfolt, zajos és kaotikus, tipikus indiai életérzéssel. Az utcákon kis rendetlenség és trópusi szagok keverednek, ami teljesen normális Indiában, ám Bhutánban ez már egészen más élményt nyújt. Az épület, amely a határátkelést szolgálja, egy hosszú folyosót rejt, és a túloldalon már Bhután vár ránk. Ahogy kilépünk, virágok szegélyezik az utat, népviseletbe öltözött helyiek mosolyognak ránk, a tisztaság és a csend pedig egy egészen új világot tár elénk. Itt nincsenek eldobott műanyag palackok, csak egyfajta nyugalom, ami mintha Ceausescu Romániájának és Svájcnak a határvonalán teremtődött volna meg a nyolcvanas években. Bhután olyan kis "ázsiai Svájc" hangulatot áraszt, amelynek több oka is van. Az ország tudatosan építi az imázsát, emellett pedig a geográfiai adottságok is kedveznek neki. Ez a világ legmagasabb tengerszint feletti magasságkülönbséggel rendelkező nem tengerparti országa. A déli részen 200-250 méteres dombságok terülnek el, míg a kínai határnál a csúcsok már 7570 méteres magasságot érnek el, mindössze 200 kilométeres távolságra egymástól. A Himalája fő vonala alkotja a határt Bhután és Kína, Tibet között, míg a népesség mindössze 700 ezer főt számlál. Az utóbbi évtizedekben Bhután jelentős befektetéseket eszközölt az oktatás és az egészségügy terén. Mindezek mellett nemzetközi segélyek is érkeznek, amelyeket a kormány hatékonyan hasznosít. Az ország már az 1960-as évek óta folytat fejlesztési programokat, amelynek keretében az infrastruktúrára, oktatásra és egészségügyre összpontosítanak. Bhután egyetlen, valóban exportképes terméke az áram, amelyet vízierőművekben állítanak elő, és amelyet India korlátlan mennyiségben vásárol, hiszen a Bengál körüli áramhiány komoly gondot jelent. Az utak minősége is figyelemre méltó, jelentős részüket India építette, és a hidak úgy vannak megtervezve, hogy akár könnyű harckocsik is átkeljenek rajtuk, ami nem meglepő, hiszen az utak a kínai határ felé vezetnek. Összességében Bhután egy rendkívül turista-barát és élhető ország, amely számos felfedezésre váró élményt kínál.

Bhutánba látogatva az utazó egy lenyűgöző kulturális élményben részesül, amely gazdagítja az életét. Az ország hagyományai, szokásai és spirituális öröksége egyedi atmoszférát teremt, amelyben a látogató mélyebb betekintést nyerhet a helyiek mindennapjaiba és világnézetébe. A buddhista templomok, a festői tájak és a barátságos emberek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az utazás felejthetetlen élményt nyújtson, miközben új perspektívákat nyit meg a kultúra és a spiritualitás terén.

Abszolút. Bhután egy különleges buddhista ország, ahol a buddhizmus hivatalos vallásként van jelen, ám ez nem jelenti azt, hogy kötelező lenne. Az országban számos keresztény és hindú közösség él, de az állam kiemelt támogatást nyújt a vörös sapkás buddhista irányzatnak, amelynek fontos szerepe van az oktatásban is. A bhutáni táj jellegzetes építményei a dzongok, melyek templomerődök a húsz tartomány központjaként funkcionálnak. Ezek a monumentális, XVI-XVIII. századi épületek egyedülálló módon ötvözik a vallási és közigazgatási funkciókat. A szerzetesi iskolákban, amelyeket a buddhista szerzetesek működtetnek, sok fiatal, 8-11 éves diák tölti el a tanulmányi éveit, míg a dzong falai között a közigazgatás is zajlik. A környezet kissé középkori hangulatot áraszt: a piros ruhás szerzetestanoncok mellett a közigazgatási osztályok ajtaja mögött, mint például a pénzügyi vagy az egészségügyi osztály, az emberek ügyintézésre érkeznek. A helyi népviselet, melyben a nők a kira, a férfiak pedig a go nevű színes, hosszú szoknyaszerű ruhát viselik, színesítik a városképet. Ez a stílus nemcsak esztétikai szempontból vonzó, hanem segít elmosni a gazdasági különbségeket is, hiszen nehéz megítélni, ki a szegény és ki a gazdag. Bhutánban a koldusok és a kirívó szegénység szinte ismeretlen fogalmak, a luxus életstílus sem jellemző. Az utóbbi években a motorizáció valóban felgyorsult, de a közlekedésben leginkább dél-koreai és japán kisautók dominálnak, mivel ezek a hegyi utakon jól teljesítenek. A nagy terepjárók és drága luxusautók ritkák az utakon, így a közlekedés egyszerű és praktikus marad.

Alapvetően elmondható, hogy az emberek általában elégedettek a helyzetükkel?

A látvány alapján sokan azt hihetik, hogy Bhután egyfajta utópia, de a turisták számára a valóság sokszor bonyolultabb. Az utazók gyakran idealizálják ezt a gyönyörű országot, amely a híres "bruttó nemzeti boldogság" eszméjéről ismert, és amelyre a turizmus marketingje is épít. Egy emlékezetes anekdota szerint az 1980-as években egy amerikai újságíró azzal próbálta zavarba hozni Bhután királyát, hogy rákérdezett az ország GDP-jére, amely akkor mindössze 70 dollár volt, a legkisebbek között a világon. A király azonban gyorsan reagált, kijelentve, hogy ők a bruttó nemzeti boldogságot helyezik előtérbe a gazdasági mutatók helyett. Azóta ez az alapelv hivatalos politikai irányvonal lett, és Bhutánban létrehoztak egy Nemzeti Boldogságkutató Intézetet, amely tízévente felméri a lakosság boldogságát, több tízezer család megkérdezésével. Egy magyar-bhutáni koprodukció, "A boldogság ügynöke" címmel, most a pesti mozikban is látható, ami a bhutáni filmművészet fejlődését is tükrözi. Érdekes, hogy a helyi mozikban kizárólag bhutáni filmeket vetítenek, míg az indiai, úgynevezett "limonádéfilmek" elérhetők az interneten. A bhutáni filmrendezők képzését is támogatják állami forrásokból a világ különböző tájain. A bruttó nemzeti boldogság nem csupán egy elvont fogalom, hanem konkrét anyagi és szociális elemekből áll. Az oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való széleskörű hozzáférés, a jó infrastruktúra és a társadalmi mobilitás, mint például ösztöndíjprogramok, mind hozzájárulnak ehhez a különös elképzeléshez. Az ország szép környezete is elengedhetetlen: a városok nem túlépítettek, és a magas épületek is tiltanak. Timpu, a főváros, 130 ezer lakosával az egyetlen nagyobb város, ahol hat emeletnél magasabb építkezést nem engedélyeznek. A második legnagyobb város, Paro, szintén megőrzi a rizsföldeket, amelyek a házak között találhatók, így a település képe zöld és mozaikos. Bhutánban a természet és a hagyományok védelme érdekében szigorú turista szabályozások érvényesek. Évente csupán 50 ezer Indián kívüli látogatót fogadnak, míg körülbelül 200 ezer indiai turista érkezik. Az indiai látogatók napi 15 dollárt, míg a nem indiai turisták napi 200 dollárt fizetnek, amit a környezetvédelmi célokra fordítanak. A műemlékek szép állapotban maradnak, és folyamatosan karbantartják őket. Tizenhárom hagyományos kézműves szakma is támogatott állami iskolák révén, biztosítva a jövő generációinak tudását. A turisták számára kialakított infrastruktúra is kiemelkedő: a hágón található éttermek és pihenőhelyek, modern vécék és zuhanyzók, amelyek Svájc színvonalát idézik, a vendégek kényelmét szolgálják. Mindez együtt alkotja azt a különleges élményt, amelyért Bhután valóban egyedülálló úti cél.

Visszatérne ide az ember?

Igen, de egy kicsit szorongva tekintek a jövőbe: vajon tíz év múlva, ha visszatérek, mennyit változik az ország az idealizált elképzelésemhez képest? A társadalmi átalakulások izgalmasak, hiszen a fiatalok, bármennyire is próbálkozik a kormány azzal, hogy vonzóbbá tegye Buhtánt számukra, a televízió és az internet hatására sokan elvágyódnak. Az utóbbi húsz évben a lakosság több mint tíz százaléka elhagyta Bhutánt. Ausztráliába sokan mennek tanulási céllal, majd ott maradnak. Az angol nyelv szinte mindenki számára ismerős: az oktatás dzongkha nyelvű, amelyet a lakosság körülbelül fele beszél anyanyelvként, viszont az angol, mint közvetítő nyelv, széles körben elterjedt. Bár Európába nehezebb a kiutazás, Ausztráliában egy erős bhutáni közösség található, ami bizonyos szakmákban munkaerőhiányt idéz elő. Ez különösen a fizikai munkák terén, mint az útépítés, közszolgáltatások és szemétszállítás, érzékelhető, ezért itt elsősorban indiai és bangladesi vendégmunkások dolgoznak. A kormány viszont nem engedi őket letelepedni, hangoztatva, hogy a boldogság a született bhutániak célja kell, hogy legyen, míg a vendégmunkások boldogsága háttérbe szorul.

És mit érez az utazó a Himalája közelségében? Teljesen megváltoztatja a gondolkodást?

A levegő frissessége szinte sokkoló, a kontúrok élesek, a kék ég színe lenyűgözően intenzív. Egy félnapos hegyi túra során egy lenyűgöző, közel 3000 méter magas kolostort tűztünk ki célul. Én majdnem elértem, de végül egy teázóban, kifulladva, megpihentem, miközben a többiek folytatták az utat. Két és fél órám volt, amit csupán a táj csodálása töltött ki, két-három csésze tea társaságában. Az idő csodás volt, a hatalmas hegyek körülöleltek. Ezek nem a Himalája monumentális csúcsai, inkább 4-5000 méteres hegyek, de nem kisebbek a Mont Blanc nagyságánál. A növényzet lenyűgöző: a Himalája virágai mindenütt pompáznak, szinte végtelen számú színpompás példányban. És ott van a csend, az a mindent átjáró csend… csupán néha hallatszott egy távoli csöngő hang a felettem lévő kolostorból. Ezt az élményt egyszerűen át kell élni. Az ország nemcsak természeti szépségekkel bír, hanem társadalmi és politikai szempontból is izgalmas, hiszen egy ütközőállam Kína és India között, két hatalmas, másfél milliárdos nép árnyékában. Hogy a 700 ezer fős, többnemzetiségű bhutáni királyság meddig tudja megőrizni saját identitását, az valóban izgalmas kérdés.

Az emlékek mellett mit visz magával még a turista haza? Szuveníreket, ajándékokat?

Sok országban jártam és egy ideig gyűjtöttem a szuveníreket, de egyszerűen nem lehet mindenhonnan. Úgyhogy a jakszőrméből készült ajándéksálon kívül mást nem nagyon hoztam, a fotók, az emlékek, a hangulat marad meg.

Indiát, Bhutánt és Szikkimet összehasonlítva nyilvánvalóak a különbségek a mentalitás és a turisták fogadása terén. India sokszínű kultúrája és hagyományai miatt rendkívül nyitott a látogatók számára, akik széles választékot találnak az élményekből, ugyanakkor a hektikus városi élet és a tömegturizmus kihívásai is megjelennek. Ezzel szemben Bhután sajátos megközelítése a turizmushoz, amely a fenntarthatóságra és a helyi kultúra megőrzésére helyezi a hangsúlyt. Az ország szigorú turistakvótákat alkalmaz, így a látogatók valóban egyedi és autentikus élményben lehetnek részesei, miközben tiszteletben tartják a helyi szokásokat. Szikkim, mint egy kis, de festői állam, szintén sajátos karakterrel bír. Itt a vendégszeretet és a természet közelsége dominál, a helyiek gyakran barátságosan fogadják a látogatókat, és megosztják velük a helyi kultúra szépségeit. Összességében, míg India pezsgő, sokszínű turizmusa szinte mindenki számára kínál valamit, Bhután és Szikkim egy másfajta, elmélyültebb tapasztalatot nyújt, amely a helyi értékek tiszteletén alapul.

Indiáról inkább nem nyilatkoznék, mert csak kétszer egy napot voltunk Delhiben egy szállodában, és egy nagyon gyors városnézésen vettünk részt, ez kevés benyomás egy másfél milliárdos népességű országról. A legenda azt tartja, hogy aki egy hónapot van Indiában, az könyvet ír, aki tíz évet tölt Indiában, az hallgat róla. Úgyhogy nem, futó benyomásaim vannak csak. Alapvetően ez egy bhutáni út volt, amihez Szikkiim egy sajátos átmenet, egy himalájai kis országocska, amely már fél évszázada India, erős indiai behatással, de a fizikai környezet inkább butánra hasonlít, illetve ott is a buddhizmus a meghatározó. Bhután volt ennek az útnak az igazi különlegessége, ahova szerintem mindenkinek érdemes elmennie, hogyha fogékony a hegyek, a buddhizmus, a misztika, vagy akár egy érdekes társadalmi-gazdasági kísérlet iránt.

Például, ha jól emlékszem, a bhutáni kultúrában is elterjedt az erős paprika használata. Rengeteg izgalmas dolog felfedezhető ezzel kapcsolatban, és csak nemrégiben vezették be az internetet az országban.

Az erős paprika valóban népszerű a helyi gasztronómiában, de a turisták kedvéért gyakran elkerülik a csípős ízeket. Emlékszem, egy bhutáni étteremben a szakács lelkesen készített nekünk "Hungarian gulyást", amiben bőségesen használt erős paprikát. Mi, kalandvágyó utazók, bátran elfogyasztottuk, míg a közelben ülő japán turisták inkább a biztonságosabb ízeket választották. Ami az internethozzáférést illeti, már körülbelül 15 éve van jelen, és szinte minden városban, szállodában elérhető a wifi. A mobiltelefonok elterjedtsége is lenyűgöző, hiszen a gyerekek tízéves kortól kezdve szinte mindannyian birtokában vannak egy készüléknek, a felnőttek között pedig a legtöbben iPhone-t használnak.