Homár érkezett a büntetett pilóta kárpótlásaként.


A williamses Alexander Albon és a mercedeses George Russell fehér abrosznál tisztázta a Monacói Nagydíjon az utóbbi büntetésével járó incidenst.

A kötelező két kerékcsere bevezetése nem hozta meg a várt eredményeket: a 2025-ös Forma-1-es Monacói Nagydíj, a tervezett izgalmak ellenére, igazi antiversenyként alakult. A Racing Bulls és a Williams csapat pilótái, akik egymás mellett haladtak a pályán, a mögöttük érkező versenyzőket feltartva hajtották végre a kerékcseréiket, így idő- és pozícióveszteség nélkül zárták le a versenyt.

A futam legnagyobb vesztese a Mercedes csapata lett, akik láthatóan semmilyen komoly stratégiával nem álltak elő. Pilótáik, akik a mezőny hátsó részéből rajtoltak, értelmetlenül várakoztak, és végig mások mögött haladtak. A helyzet csak a verseny végén változott, amikor George Russell a szándékosan lemaradó Alex Albont szabálytalanul megelőzte a Nouvelle-sikán levágásával. A frusztrált brit nem volt hajlandó visszaadni az így szerzett pozíciót, sőt, a rádióban nyíltan bevallotta, hogy tudatában van a szabálytalanságnak, és kész vállalni a következményeket a manőverért.

Russell bokszutca-áthajtásos büntetést kapott, de a helyzet pikantériája, hogy a "lassúsági" versenynek köszönhetően végül így sem veszített pozíciót - persze pontot sem nyert -, a 11. helyen intették le.

"Őszintén szólva, az 50. kör után már kifejezetten frusztráló volt számomra a Williams hátsó részének bámulása. Ironikus módon, végül ezzel a lépéssel sikerült előrébb végeznem, mint ha Alex mögött maradtam volna. Csak három kör alatt sikerült egy bokszkiállást kiugranom, mivel szabadon futhattam a saját ritmusomban" - nyilatkozta Russell a Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján.

"A hétvégének amúgy is lőttek már korábban" - utalt az időmérős műszaki hibás Q2-es búcsúra. "Egyszerűen csak szerettem volna kiélvezni Monacót. Az egész idényben ez a leg-adrenalindúsabb verseny, de a helyzet miatt nem volt rá lehetőség. Legalább az utolsó 25 kört élvezhettem. Nem arról van szó, hogy George Russell lázadó, egyszerűen elegem lett abból, hogy Alex nagymamaként vezetett" - folytatta.

A versenyt követően Albon, aki mellett a stratégiát is ügyesen kivitelező csapattársa, Carlos Sainz is aktívan részt vett a történésekben, kifejezte, hogy nem találta élvezetesnek a csavaros taktikázást. A thai pilóta, aki régóta baráti kapcsolatot ápol Russell-lel, igyekezett jóvátenni a feszültséget egy meghívással egy közös vacsorára a Mercedes versenyzőjének.

"A legdrágább fogást rendelte, de tényleg! Homáros tésztát, de legalább desszertet nem kért, az egy kicsit segített. De semmi gond, jó esténk volt" - mesélte jó kedvvel Albon.

Related posts