Nyerges András olyan oknyomozó munkájával állítja helyre a magyar irodalom több évszázados történelmét, amelyet sokan istenkáromlónak tartanak.

Nyerges András, a 85 esztendős író, "helyreigazító" tanulmánygyűjteményében a magyar irodalmi élet másfél évszázadát világítja meg. E különleges kötet megjelenésével nem csupán a múlt irodalmi eseményeit idézi fel, hanem az olvasó számára azt is megmutatja, hogy Lukács György marxista filozófus és Prohászka Ottokár nemzetvédő püspök nézetei között milyen meglepő összefonódások találhatók. Nyerges írásai, bár "kellemetlenkedő" stílusúak, mélyreható és izgalmas párhuzamokat vonnak, amelyek új perspektívába helyezik a két nagy gondolkodó véleményeit.

"Amit az ember egyszer leírt, fejszével sem vághatja ki többé!"

Mikszáth Kálmán időtálló bonmot-ja kiváló mottóként szolgálhat Nyerges András legújabb kötetéhez, a Színrebontások - magyar írókról című munkájához. Bár a szerző maga tagadja, a hatszáz oldalas írásmű, bármilyen szempontból is vizsgáljuk, valójában irodalomtörténeti jelentőséggel bír. A rendszerváltás után született, újító szellemű tárcák és tanulmányok – amelyeket Nyerges humorosan istenkáromló oknyomozásoknak titulál – egyfajta akaratlanul összegyűlt, mégis szubjektív irodalomtörténetté formálódtak.

Arcképcsarnokába Kazinczy Ferenctől Parti Nagy Lajosig megközelítőleg száz alkotót vett fel, akiknek korabeli és utókori históriáit születési évük sorrendjében meséli el, ugyanakkor időben folyamatosan ugrál, merthogy minduntalan kiderül, hogy a kortársak és az elődök irodalmi és politikai megítélése koronként meglehetősen változékonynak bizonyult.

Ennek egyik eklatáns példája A történet látható fele című kötet Madách-fejezete, amely nemcsak fontos (helyreigazító) adalék a Tragédiája körüli évszázadnál hosszabb "per" recepciójához, de bepillantást enged Nyerges munkamódszerébe is. Az ezredfordulón például az szúrt szemet a szerzőnek, hogy egykori céhbeli társa egy filozofálgató jegyzetében "közismert tényként" szögezte le, hogy "amikor Lukács György vette át a magyar kultúra irányítását a fordulat éve után, akkor betiltotta Az ember tragédiáját is".

"Ahány állítás, annyi képtelenség"

- kommentálta az odavetett kijelentést Nyerges, majd adatok garmadájával bizonyította, hogy az 1940-es évek végére (ismét és nem utoljára) partvonalra szorított Lukácsnak semmi köze nem lehetett a Madách-darab betiltásához.