Itt a hét egyik legizgalmasabb pillanata - Fedezd fel a tőzsdék reakcióit velünk!


A nap első felében még folytatódott a forint botladozása, de aztán hamar magára talált a magyar deviza. A befektetők Jerome Powell Fed-elnök szavaira vártak, majd az előadása kezdetekor rögtön megmozdult a piac.

Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke, hamarosan megtartja éves beszédét a jegybank hagyományos jackson hole-i szimpóziumán. Az elemzők és gazdasági szakértők izgatottan várják, hogy a beszédben milyen irányvonalakat vázol fel a jelenlegi gazdasági helyzetről, valamint a Fed ötéves stratégiájának jövőbeli kilátásairól.

a piacok pedig erőteljes jelzéseket remélnek Powelltől egy szeptemberi kamatcsökkentéssel kapcsolatban.

Powell és más jegybankárok ugyanakkor eddig óvatosan közelítettek a monetáris lazításhoz, mivel a vámok inflációra gyakorolt hatása továbbra sem egyértelmű. Ennek ellenére a piacok több mint 70 százalékos esélyt áraznak arra, hogy a Fed jövő havi ülésén kamatot vág, a jelenlegi 4,25-4,50 százalékos szintről, először a 2024. decemberi döntés óta.

A kamatpálya mellett a befektetők különös figyelmet szentelnek Powell munkaerőpiaci helyzetértékelésének és az infláció alakulásának is.

Related posts