A Moby Dick újra a középpontban: Jött, látott, és diadalmaskodott – képes beszámoló a ma7.sk oldalán.
A hétvégén a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Club színpadán ünnepelhettük a jövőre 45. születésnapját betöltő Moby Dick zenekart. A banda igazán kitett magáért, és a közönség is maximálisan reagált az üresjáratok nélküli másfél órás fergeteges előadásra. Az este tele volt energiával, és a zenék magával ragadták a közönséget, akik lelkesen együtt énekeltek a kedvenc slágereikkel.
Sajnos lekéstem a Morte Silmoris koncertjét, így nem tudom megosztani a véleményemet a produkciójukról, és ezért szeretnék elnézést kérni a fiúktól. A Moby Dick fellépése viszont éppen időben ért utol, és a megszokott intróval indítottak, pontosan a megadott időben. A két csuhás "látványelem" is felfért a Soul Hunter viszonylag kicsi színpadára, és egy ideig ott is maradtak, ami különös hangulatot kölcsönzött az előadásnak. Úgy tűnt, hogy az egyedi világítás és a füstgépek is a zenekar saját felszereléséből származnak, és meg kell említenem, hogy minden tökéletesen és hatásosan működött. A hangzás már az első pillanatokban is bivalyerős volt, ugyanakkor minden hangszer és az ének is tisztán, kivehetően hallatszott egészen az utolsó akkordokig.
Ahogy azt Smici, a frontember ígérte, a koncert programja főként az első három album dalaira és a Golgota lemez szerzeményeire épült. Természetesen nem maradhattak ki az új album klipes slágerei sem, mint az "Okos világ" és a "Terápia", valamint a régmúltból előkerült "ókori" Prometheus is. Érdemes megemlíteni, hogy a csapat emblematikus dalszövegeinek jelentős részét Pusztai Zoltán költő jegyzi, aki nemcsak az Auróra zenekar szövegeinek nagy részét írja, hanem restaurátorként a győri Xántus János Múzeum csapatának is tagja. Továbbá, Kossuth-díjas írónkkal, Grendel Lajossal is szoros barátság fűzi össze.
Öröm volt tanúja lenni, ahogy a csapat veterán tagjai, Smici és Gőbl Gabi milyen vidámsággal és alázattal teljesítik feladataikat a színpadon. Nyilvánvaló volt számomra, hogy itt találják meg igazán a helyüket. Smici például egészen átváltozik, amint a reflektorfénybe lép; a hétköznapokban visszafogott és csendes, de a színpadon a humorát is bátran megvillantja. Az évek során a szólógitárt fia, Schmiedl Balázs vette át, aki nemcsak hogy remekül bánik a hangszerrel, de játékát a régi bárdista, Mentes Norbi dalainak könnyed előadásmódja jellemzi. Balázs sem ugrott fejest a mély vízbe, hiszen édesapja mellett a Bloody Roots nevű zenekarral már két albumot is kiadtak, így szépen építi a zenei karrierjét.
Ki kell emelnünk a bandához pár hónapja csatlakozott Márkus Dominikot is. Ő egy generációval fiatalabb zenész, aki szinte azonnal megtalálta a helyét a csapatban. Játékstílusa precíz és dinamikus, magabiztosan teljesíti azt az elvárt szintet, amit a műfaj megkíván. Dominik méltó utódja a zenekar korábbi kiemelkedő teljesítményeinek.
Smici többször is méltatta a közönséget, és kifejtette, hogy véleménye szerint a dunaszerdahelyi buli az őszi-téli turné eddigi legkiemelkedőbb eseménye. Nem meglepő, hiszen a Moby Dick fanbase-e az egyik legelkötelezettebb és leghűségesebb, ráadásul a csapat már a 90-es évek eleje óta népszerű a határon túli magyarlakta településeken is.
Bár nincs összehasonlítási alapom, hiszen a turné más állomásain nem volt alkalmam őket látni, de bátran állíthatom, hogy eddigi életem legemlékezetesebb Moby Dick koncertjén vettem részt. Remélem, jövőre újra összefutunk, és akkor már a készülő új album dalai is felcsendülnek majd.
