Irán drámai körülmények között, brutálisan megcsonkítva és kiszipolyozva adta át Németországnak a halálra ítélt szoftvermérnök holttestét.


Az iráni-német kettős állampolgár már régóta az iráni titkosszolgálat célpontja volt, akit Dubajból raboltak el és ítélték halálra. Kitűzött kivégzése előtt halt meg, tisztázatlan okokból. A kiadott holttestből több szerv hiányzott.

Tavaly októberben az Euronews arról számolt be, hogy Jamshid Sharmahdot kivégezték Teheránban, ahol kémkedés és terrorista összeesküvés vádjával állt bíróság elé. Ezt az információt a hivatalos iráni média is megerősítette. Azonban nemrégiben kiderült, hogy a helyzet nem egészen így alakult: bár a halálos ítélet valóban megszületett, a végrehajtására mégsem került sor, mivel Sharmahd a kivégzése előtt elhunyt. A halála körülményei és okai azonban továbbra is titokban maradtak.

Amit a kiadott holttest németországi halottkémi vizsgálata után tudni lehet, az az, hogy a 69 éves férfit kegyetlenül megkínozták, a kínzás során több csontját eltörték, szemét és nyelvét még élő állapotában kivágták, fogaiból mindössze kettő maradt meg.

A szenvedés e rémisztő időszaka alatt szívroham végzett vele, majd a kínzói könyörtelenül eltávolították belső szerveit, köztük a szívét, gégéjét és pajzsmirigyét is.

Nincs egyértelmű indok arra, hogy miért cselekedték ezt a már amúgy is elítélt emberrel, hacsak nem a gyűlölet és a szándékos megalázás vágya állt a háttérben. Az elkövetők valószínűleg tisztában voltak azzal, hogy Németország követelni fogja a holttestet, amit Olaf Scholz kancellár nyilvánosan is bejelentett. A kizsigerelés talán üzenetet is hordozott a rendszer ellenfeleinek, figyelmeztetve őket arra, hogy mi vár rájuk, ha az iráni titkosszolgálat kezeibe kerülnek.

Irán álláspontja szerint a férfi bűne abban rejlett, hogy kapcsolatokat ápolt a papi hatalmat megkérdőjelező Tondor-csoporttal, amely az Egyesült Államok területén működik. E szervezet célja a 1979-es iszlám forradalom következtében megszűnt monarchia újjáépítése, valamint egy nem iszlamista alapokra helyezkedő politikai rendszer létrehozása.

Ez volt az egyik vádpont, amelyet a mérnök ellen emeltek, mivel az iráni vallási törvények kegyetlenül büntetik a hitehagyókat. Halálos bűnnek számított az is, hogy Sharmahd rádióműsorokat készített az Egyesült Államokban, ahol éles kritikával illette a vallási vezetés működését.

A teheráni vádak szerint a Tondor-csoport terrorcselekményeket is végrehajtott iráni területen, noha erre mutató bizonyítékokkal nem szolgált. Maga a mérnök már jó ideje az iráni titkosszolgálatok egyik célpontja volt, mivel őt gyanúsították a szervezet informatikai rendszerének kiépítésével. Az Amnesty International tudomása szerint kínzásokkal csikarták ki belőle a beismerő vallomást.

Sharmahdot 2020 júliusa óta tartották fogva, miután iráni titkosügynökök elrabolták egy dubaji szállodából. Maga az ítélet nem okozott meglepetést, hanem inkább döbbenetet, mivel Amerikában élő német állampolgárról van szó. Sharmahd Gazelle nevű lánya már tavaly azt mondta a The Jerusalem Postnak, hogy a családot arról tájékoztatták, hogy "a halálos ítélet biztos".

Related posts