Körbeöleled a képet, és minden más eltűnik a világból.

"Fontos, hogy milyen közegben nőttem fel. Az édesapám, Baráth Ferenc, bár grafikus, mindig is megjelent nála a képzőművészeti vonal, ami olykor közelített a gesztusfestészethez, azonban a fő iránya inkább egy konstruktív világ volt, egy építkező nyelv, amelyekből megszülettek az általa térgrafikának nevezett kompozíciók. A keresztapám, Maurits Ferenc szintén alkotó ember, akinek pedig nagyon különös, groteszk hangja van. Ez a kétféle stílus az, ami egészen pici korom óta követett."

Baráth megosztja velünk, hogy a délszláv háború következményeként választották Magyarországot új otthonuknak. Kezdetben a Kisképző falai között kezdte pályafutását, majd az ott eltöltött idő után a Képzőbe került, ahol figurális művekkel indította kreatív útját. "Grafikára jártam, ahol rengeteg technikát tanultunk meg, különböző anyagokkal kísérleteztünk. A modell utáni rajzok egyfajta alapot adtak, és természetesnek éreztem, hogy ekkor még figurális alkotások születtek. Azonban a következő évben már szabadjára engedtek minket, és ekkor derült ki, mennyire képesek vagyunk elrugaszkodni a megszokottól, illetve van-e a munkáinkban valami egyedi, sajátos világ. Ekkor kezdett kibontakozni bennem az a gyermekkori hatás, ami mélyen belém ivódott, és egy idő után a kompozíciók részleteibe is egyre inkább belemerültem. Mindig úgy éreztem, hogy sok elem felesleges, így elkezdtem eltávolítani, kivenni a túlságosan bonyolult részeket, és a képi nyelvem folyamatosan minimalizálódott és letisztult. A figurák végül egyre inkább gesztussá alakultak, míg végül nem maradt más, csak a gesztus maga."

Baráth 2000-es évek eleji festészete az informel stílus szabad és szenvedélyes gesztusainak gazdag világából merítkezett. Kompozíciói drámai erővel teli, fröccsöntött foltokból és néhány kiválasztott színből formálódtak, ahol az erős kontrasztok és a fekete szín uralkodó jelenléte dominált. „A vajdasági mentalitásom és az akkori életem intenzitása, a bohém őrület kézzelfogható lenyomata köszön vissza e művekben.”

Számomra a fekete szín mindig is a kifejezés alapja volt, nélküle a kép elképzelhetetlennek tűnt. Ez a vonzalom valószínűleg a családi hagyományokból fakad, de emellett a fekete intenzitásának mélysége is elbűvölt. Folyamatosan kutattam a különböző árnyalatokat, és felfedeztem a gyártók változatos feketéit. Volt egy időszakom, amikor kizárólag fekete-fehér képekkel foglalkoztam, ahol négy-öt árnyalat fénye és testessége adta a művek izgalmát. Az életem azonban csendesebbé vált, a családom megjelenése új dimenziót hozott. De a változásnak technikai oldala is van. Kísérletező kedvemet sosem vesztettem el; szeretek improvizálni, legyen szó eszközökről vagy anyagokról. Így akadtam rá egy vizes bázisú receptúrára, amely lehetővé tette, hogy transzparens gesztusokat vigyek a vászonra. Elkezdtem ezt az új irányt, és teljesen magával ragadott. Hét éve nyílt meg előttem egy új kapu, és azóta is ebben a világban mozgok, mert úgy érzem, végtelen lehetőségek várnak rám.

A kép puhán felfújt alappal indul - "finom játék ez". E réteg megszületésekor Baráth grafikusi énje kapcsol be. A precizitás és az irányítottság mentén alakul e layer. Az alkotó szerint itt fontos a kiszámítottság, valamint az is, hogy megfogalmazza a kép kereteit. "Ezen a ponton a formát kell megoldani, az adja meg a végső kompozíció kiegyensúlyozottságát." A keret nagyon fontos számára, ez strukturálja, definiálja a kompozíciót, megteremti a harmóniát. "Kell az egyensúly a képbe. A keret az, ami nem engedi, hogy túlcsorduljon a mozdulat."

Ez a pillanat a végső fordulat, amikor minden eldől. Egy dinamikus akció, ahol minden más eltűnik, és csak te táncolsz a kép körül. Csak te és az alkotás létezik. Bár ez az élmény nem tart sokáig, mégis úgy érzem magam utána, mint egy kimerítő edzés után. Teljesen kiadom magamból mindazt, ami bennem rejlik.

Baráth Áron művei különös zenei ritmust és dallamosságot hordoznak magukban. Ahogy ő fogalmaz, a festés folyamata szorosan összefonódik a zenével. "Minden egyes festésnél háttérzenét hallgatok, és én határozom meg, milyen energiát és hangulatot teremtsek, ami döntő hatással van az alkotásra, valamint a mozdulataim által megjelenő gesztusokra. A zene a legárnyalatlanabb élmény, amely hatással van az emberre; vagy magával ragad, vagy nem."

Már gyermekkoromban is elengedhetetlen része volt az életemnek a zene. "Egy gazdag zenei környezetben nőttem fel, ahol a klasszikus dallamok mellett a jazz vibráló ritmusai és a népzene gazdagsága egyaránt hatott rám. A Vajdaságban a balkáni zene fűszeressége és a jazz improvizatív szelleme mélyen belém ivódott, és azóta is folyamatosan inspirál." A zene tehát az a varázslatos tér, amely beemeli az alkotót egy olyan fókuszált állapotba, ahol a jelenlét annyira intenzívvé válik, hogy minden zavaró tényezőt képes kiiktatni, és a testet, valamint a lelket egyaránt teljesen magába szippantja. "Így születik meg valami, aminek a kimenetele számomra is rejtély, és nem tudom előre, hogy mi fog történni, vagy éppen mivel fogok dolgozni. Gyakran az eszközt is csak automatikusan érzem a kezeim között."

"Ha finoman kezelem, nagyon lágyan viszem fel őket, akkor tudom kontrollálni az intenzitásukat." Azonban a végeredményt nem tudja előre megtervezni, hiszen a teljes száradást követően derül csak ki, hogy a felső réteg színei működnek-e az alsóval. "Nincsenek előre kikevert színeim, mindig a festés előtt döntöm el, mit kívánok épp. De van, hogy száradás után nem működik, túl sötét például, és nem jön át az a fajta transzparencia, amit szerettem volna. Olyankor nem maradhat meg." Baráth megsemmisíti a nem sikerült képeket, illetve vannak azok a rontott darabok, amelyeket tanulságként eltesz. Később emlékeztetik arra, hogy adott esetben min csúszhatott el.

Minden dolog hatással van rá, és ez megjelenik a hangulatában, ami végül a képein is nyomot hagy. "Reggel, amikor a nap első fényei átszűrődnek az ablakon, azonnal megérzem az időjárás erejét. Az évszak váltakozása is mélyen befolyásolja az érzéseimet. A gasztronómia pedig szintén kulcsszerepet játszik az életemben; volt idő, amikor a konyhában alkottam, és felfedeztem, hogy a főzés és a festés között sok a párhuzam. Mindkettőhöz szükséges, hogy az ember érezze a folyamatot, és átadja magát a hangulatnak, hogy szabadon improvizálhasson és új dolgokat teremthessen."

A hangulati ráhangolódás szempontjából elengedhetetlen a jelenlét, ezért Baráth minden nap ellátogat a műtermébe, még akkor is, ha éppen nem fest. Számára alapvető, hogy folyamatosan körülvegyék a művei. "Néha csak leülök, és figyelem az üres vásznat, és érzem, hogy már ekkor is elkezdődnek a kreatív folyamatok."

Hogyan lehet elkerülni, hogy ez a képalkotási folyamat monotonná váljon? "Amíg érzem, hogy van lehetőségem kísérletezni és új dolgokat felfedezni, addig nem válik unalmassá. Amíg az ötletek folyamatosan áramlanak, és új kihívások elé állítanak, addig érdemes ezzel foglalkozni. Olyan, mint egy végtelen játék, ahol mindig van valami új, amit felfedezhetek."

A szabadságról beszélgetünk még, hogy Baráthnál ez a fogalom nemcsak az alkotást, hanem az egész életét átitatja, mert bár vannak keretek, amelyek nem engedik, hogy túlcsorduljon, azokon belül mégis kötöttségek nélkül mozog. Bár együttműködik galériákkal, olyan, mint a madár, nem lehet kalitkába zárni, de talán ez teszi lehetővé, hogy messzire szárnyaljon. Legközelebb Belgiumban, majd Hamburgban állít ki, de már Európán kívül is keresik a képeit.