A Ferrari is lemásolhatja a McLaren sikerének titkát.

Eget rengető változásokra készülhet a Ferrari az F1-es csapat irányítását illetően, melyet Frederic Vasseur-rel együtt, de nélküle is megvalósíthatnak.
Habár még mindig nem ez a jellemző felállás, egyre több Forma-1-es csapatnál láthatjuk, hogy a csapatfőnöki szerepet kvázi megosztják két ember között. Az egyiknél megmarad a technikai irányítás, míg a másik jobban elmerülhet az ügyvitelben, a tárgyalásokban, a sportág politikájában.
Ez a felállás bár viszonylag nemrégiben alakult ki, mégis sikeressé vált. Ezt jól illusztrálja a McLaren esete, ahol Andrea Stella csapatfőnökként irányít, míg Zak Brown vezérigazgatóként szintén meghatározó szerepet játszik a csapat működésében.
Olasz források szerint a recepetet lemásolhatja a Ferrari is.
A maranellóiaknál jelenleg Frederic Vasseur az egyedüli főnök, de persze neki is van felettese a Ferrarin belül. Vasseur alapesetben Benedetto Vigna Ferrari-vezérigazgató felé jelent, míg az olasz szakember fölött az elnök John Elkann áll. A Corriere dello Sport szerint ebbe a rendszerbe jöhet változás, mégpedig úgy, ahogy a konstruktőri címvédőnél is láthatjuk, azaz rangban valamivel a csapatfőnök fölé kerülhetne egy olyan szakember, aki átvenné az összes politikai-pénzügyi terhet.
Hogy mindez meg is valósul-e, természetesen még kérdéses, ahogy az is, hogy egyáltalán ki lesz a Ferrari csapatfőnöke. Vasseur helye egyre inkább inog, és a híresztelések szerint immár nem csak arról van szó, hogy a franciát ki akarják tenni a Scuderiától. A Lewis Hamiltont leigazoló csapatfőnök szerződése ez év végén lejár, és ha hinni lehet a forrásoknak, Maranellóban egy éves szerződéshosszabbítást ajánlottak neki. Ezt azonban kevésnek titulálta Vasseur, így nem sikerült még megegyezni a feleknek a folytatásról.