A véres mezőkön lenvirágok bontogatják szirmaikat, mintha a fájdalom és a szenvedés ellenállhatatlan szépséggel állnának ellent. Ezek a kék virágok, a természet csodái, szimbolizálják a reményt és az újjászületést, még a legnehezebb időkben is. A mezőn sz

A második világháború előtti időszakban a volhíniai mezők kék szirmú lenvirágai varázslatos szépséggel díszítették a tájat. Azonban az 1940-es évek borzalmas eseményei mindezt megváltoztatták: ezek a mezők vérrel áztatták el, amikor az ukrán nacionalisták és az őket támogató ukrán parasztok végrehajtották a Második Lengyel Köztársaság délkeleti végvidékén élő lengyel, többségében falusi lakosság ellen irányuló népirtást. Az idilli táj helyébe a fájdalom és szenvedés szörnyű nyoma lépett, amely örökre megváltoztatta a vidék arculatát.

Ennek a rendkívüli brutalitással végrehajtott népirtásnak a tetőpontja 1943 júliusában zajlott le Volhíniában, a lenvirágzás varázslatos időszakában.

A len rendkívül rövid ideig, általában fél napig virágzik, ezért is vált több tízezer ember, főként nők, gyermekek és idősek barbár módon megszakított életének jelképévé.

A magyar honvédség, amely ott állomásozott, mindent megtett az ártatlanok védelméért, miközben a magyar hadvezetés az ukrán mozgalommal folytatott párbeszédeket. Máthé Áron és Joanna Urbanska a Szülőföld könyvkiadó idei kiadványában feltárja a magyar-lengyel történelem egy kevéssé ismert aspektusát, és méltó módon emlékezik meg az embermentők hőstetteiről.