Ma már újra meg tudom találni a hitemet.

Márk sosem vonzódott az ezoterikus világokhoz. Az univerzumnak, mint üzenetküldőnek, nem tulajdonított jelentőséget, és a "minden okkal történik" frázis, amit Eszter folyamatosan hangoztatott, csak zavaróan csengett a fülében. Amikor három év után különváltak, csupán annyit érzett: "Ez nem működött. Ennyi."

Az első héten még csak egy algoritmusnak hitte. A Facebookon azonban váratlanul felbukkantak Eszter régi posztjai, annak ellenére, hogy már régóta letiltotta őt. Az egyik fotón, amely a Széchenyi fürdő előtt készült, boldogan nevettek - 2019 augusza, amikor még együtt voltak. A következő képen Eszter egy könyvet tartott a kezében: "A Lélek útjai". Márk csak egy fáradt legyintéssel reagált. A Facebook néha igazán furcsa dolgokat művel.

Egy váratlan pillanatban, a YouTube kezdőoldalán egy különleges spirituális előadás bukkant fel. Az előadó szavai szinte meglepően hasonlítottak Eszter gondolataira, mintha az univerzális igazságok egy közös forrásból származnának.

- Persze - morogta Márk. - Hacsak nem menekül el időben.

Egy hét elteltével egy teljesen új városban találta magát, ahol egy konferencia várta. Az egyik előadás után leült egy hangulatos kávézó teraszán, és a pultnál felfedezett egy csábító süteményt:

"Eszter szelet - egy málnás-pisztáciás mese ízletes formában."

Soha nem tapasztalt még hasonlót. Ráadásul a pisztácia sosem volt a kedvence. Viszont Eszter... őt viszont teljesen elbűvölte.

- Csak véletlen - suttogta, majd egy halvány mosoly ült az arcára. Kicsit még zavarta is a dolog.

A harmadik hét végén már kezdett zavarba jönni. Egy esti séta során megállt egy könyvesbolt kirakatánál, ahol hatalmas betűkkel hirdettek egy új regényt: "Az ő neve: Eszter." A címlapon egy nő volt, háttal, vörös kabátban. Mint Eszter. Mint az utolsó este, amikor elment tőle.

Másnap reggel Márk betért a boltba, hogy végre megerősítse magában: valóban eltúlzott minden aggodalmát. Kezébe vette a könyvet, és lapozni kezdett. A főszereplő egy nő volt, aki tele volt szellemi mélységgel, érzékeny és túlságosan is befogadó a világ szépségeire. A férfi karakter ezzel szemben határozottan racionális, szilárdan áll a földön, s mindig készen áll arra, hogy vitába szálljon.

Az este leszálltával ismét a közös emlékekkel teli fotókhoz nyúlt. Hosszan nézte őket, ahogy a múlt pillanatai életre keltek a képeken. Ezt követően leült, és egy e-mail írásába fogott, szavakkal próbálva megragadni azokat az érzéseket, amelyeket a képek idéztek fel benne.

Szia, Eszter! Lehet, hogy kicsit különösnek tűnik, de mostanában...

- idáig jutott, és letörölte. Nevetséges. Ő nem ilyen. Nem hisz a jelekben.

Aznap éjjel, amikor az álom mély ölelésébe merült, újra a gyógyfürdő varázslatos kapuja előtt találták magukat. Eszter nevetése, mint egy csengő zene, betöltötte a levegőt, és vidáman szólt:

Akkor is megtalálsz engem, ha a hited már elhalványult. Mert itt nem a hit a lényeg, hanem a szándék, ami összeköt minket.

Amikor reggel felnyitotta a szemét, a telefonja hirtelen vibrálni kezdett. Egy új e-mail várta: "Az Eszter szelet titka" – állt a tárgymezőben. Valami gasztroblog friss írása. Márkban ekkor egy furcsa érzés bontakozott ki: nem tudta, hogy inkább sírjon, vagy nevetésben törjön ki.

Leült, megnyitotta az e-mailt, de a szavakat nem igazán figyelte. Helyette inkább elmerült a gondolataiban, és újra tollat ragadott, hogy papírra vesse az ötleteit: