Egy elszigetelt katonatiszt felelős Franciaország teljes harci galambállományának neveléséért.
A francia hadsereg, amely repülőgép-hordozókkal, nukleáris tengeralattjárókkal és fejlett rakétarendszerekkel büszkélkedhet, az egyik legkorszerűbb erő a kontinensen. Különlegessége abban rejlik, hogy ez az egyetlen európai haderő, amely még mindig fenntart egy postagalamb-kolóniát, mintegy tartalék megoldásként, ha a jövőben háborús helyzet alakulna ki, és a hagyományos kommunikációs eszközök leállnának.
Bár a harci galambok használata a franciák körében már rég a múlté, a madarak továbbra is kiváló kondícióban vannak, hiszen rendszeresen edzik őket. Így, ha valaha szükség lenne rájuk, készen állnak a bevetésre. Jelenleg csupán katonai szertartások során van alkalmuk megmutatni tudásukat, amikor is szabadon engedik őket, hogy lenyűgözhessék a közönséget.
Az emberiség már az ókor óta használja a galambokat információcserére. A franciaországi Mont Valérien galambdúc közelében található harcigalamb-múzeum az 1870-71-es francia-porosz háború és Párizs ostroma óta mesél a galambok háborús használatáról, abban az időszakban ugyanis a postagalambok voltak az egyetlen módja annak, hogy a franciák kommunikálhassanak a fővárossal.
Ezt követően a szanaszét elhelyezkedő ezredek saját galambdúcokkal bővítették felszerelésüket, nem is kis mennyiségben: az első világháború hőskorában több mint hatvanezer galambot alkalmaztak, melyek közül a francia hadsereg több mint harmincezret vetett be. Ezeket a madarakat rövid távolságok megüzenésére használták, és mozgó lakókocsikban helyezték el őket, közvetlenül a harcvonalak mögött.
„...a remény utolsó szikrája is kialudt, segítség nélkül nem bírjuk tovább!” Le Vaillant, a bátor harcigalamb, akit az emberek már-már legendás hősként tiszteltek, elindult a sűrű füst és a robbanások gyűrűjéből. Szárnyai alatt a háború zaja, a halál és a szenvedés súlya, de ő nem tétovázott. A galambok voltak az egyetlen híd a frontvonalak között, és Le Vaillant nemcsak egy madár volt; ő a remény jelképe, a túlélés szimbóluma, aki a nyomorúság közepette is bátran repült az ismeretlenbe. A célja nem csupán a levél célba juttatása volt, hanem az emberek szívében a remény újjáélesztése is. Ahogy elhagyta a Fort de Vaux falait, a környező táj csatahelyszínné változott, de Le Vaillant tudta, hogy az üzenete talán megmenti a társait…
A hős Le Vaillant veszélyt nem ismerve, a csatatérről felszálló, gomolygó sűrű füst közepette, süvítő bombák és lövedékek közt cikázva repült, hogy riadót fújjon. Súlyos sérülésekkel ugyan, de célba ért. Végül, bár az erőd a németek kezére került, a franciák több mint 100 katonát tudtak evakuálni, az ő életüket Le Vaillant üzenete mentette meg. Le Vaillant rendkívüli bátorságáért megkapta a Croix de Guerre kitüntetést. 1929-ben elpusztult, kitömték, és most a múzeumban van, bárki megnézheti.
