Már a szezon kezdetén eltűnt a Liverpool egyik új szerzeménye a pályáról.


A Liverpool újonnan szerződtetett védője sajnos sérülés következtében nem léphet pályára a Vörösök Newcastle és Arsenal ellen vívott mérkőzésein.

A holland hátvéd a Premier League nyitófordulójában, a Bournemouth ellen sérült meg. Jeremie Frimpong legkorábban a szeptemberi válogatott szünet után térhet vissza.

A holland hátvéd fájdalmas léptekkel hagyta el a pályát a Bournemouth ellen vívott bajnoki nyitányon, és nem sokkal később kiderült, hogy kénytelen lesz kihagyni a Liverpool két kiemelkedően fontos mérkőzését is. Először a Newcastle, majd pedig az Arsenal ellen vívott rangadót fogja a partvonalról szemlélni.

A Liverpool menedzsere, Arne Slot a következőképpen nyilatkozott: "Az orvosi csapat teljesen helyesen döntött Jeremieról, amikor jelezték, hogy le kell hoznom a pályáról, mert különben a válogatott szünet végéig nem tudna játszani. Úgy érzem, hogy a cserém miatt egy kicsit támadtak is, de az orvosok már érezték, hogy gond van a combhajlítójával. Valóban bölcs döntés volt, hogy időben lecseréltem, mert így elkerültük, hogy hosszabb időre kidőljön. Bízunk benne, hogy a válogatott szünet után ismét számíthatunk rá."

Conor Bradley jelenleg sérüléssel küzd, de Slot nyilatkozata szerint csütörtökön már visszatért az első csapat edzéseire. A keretben Joe Gomez is szerepelhet jobbhátvédként. "Conor ma először csatlakozott hozzánk néhány percre az edzés során" - mondta a holland szakvezető.

Related posts