Mostantól Vágsellyén is nyomon követik az egészségre ártalmas, radioaktív gáz koncentrációját.
A Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) legutóbbi tanácskozásán terítékre került egy különösen aggasztó téma: a színtelen, szagtalan és radioaktív, egészségre káros nemesgáz, a radon. A prevenció érdekében a radon aktivitásának koncentrációját ezentúl számos város középületeiben fogják nyomon követni. Vágsellye önkormányzata pedig az elsők között döntött úgy, hogy radonszint-mérőket helyez el a város területén, ezzel is elősegítve a lakosság egészségének védelmét.
Jozef Belický, Vágsellye polgármestere a pozsonyi sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a radon-mérők elhelyezése a városi épületekben rendkívül fontos megelőző lépés a helyi lakosok biztonságának növelése érdekében. Hangsúlyozta, hogy a mérések elvégzése nem okoz bonyodalmat, hiszen a folyamat rendkívül egyszerű és könnyen megvalósítható.
A városok és falvak kötelesek a gyermekek jövője, a lakosok egészsége érdekében részt venni az ilyen kezdeményezésekben.
Koller Erika, a városi szóvivő, lapunknak nyilatkozva elárulta, hogy a múlt hét elején megkezdték az első radonmérő berendezések kihelyezését, és ezen a héten további készülékeket fognak elhelyezni.
Vágsellyén kívül radonmérőket telepítenek Tapolcsányban, Trencsénben, Simonyban, valamint Pozsony egyes városrészeiben. Ez a kísérleti projekt elsősorban a középületekre - mint például iskolák, óvodák és szociális intézmények - fókuszál, ahol jelentős számú ember tartózkodik.
Az önkormányzatok a pozsonyi Comenius Egyetem Matematika, Fizika és Informatika Karának szakértőivel együttműködve aktívan részt vesznek a radonmérések lebonyolításában. Az egyetem szakemberei alaposan foglalkoznak a radonproblémával, elemzik a mért adatokat, és szükség esetén javaslatokat tesznek a további lépésekre, ha a kapott értékek meghaladják a jogszabályokban előírt 300 Bq/m3 (becquerel/köbméter) referenciaértéket. A projekt keretein belül a Rákellenes Liga is közreműködik, kiemelt szerepet vállalva a felvilágosító és kommunikációs kampányban, amely célja, hogy növelje a tudatosságot ebben a Szlovákiában még viszonylag kevésbé ismert kérdéskörben.




