Másodjára is elutasították a Sziget megmentésére vonatkozó javaslatot a fővárosi bizottság ülésén.


Másodszor sem kapott többséget a főváros Tulajdonosi Bizottságában a javaslat, hogy megszüntessék a Sziget Zrt.-vel kötött eddigi területhasználati megállapodást - írja a Telex.

A Sziget Fesztivál vezérigazgatója kezdeményezte a szerződés felmondását a főváros illetékeseinél, arra hivatkozva, hogy a külföldi tulajdonos úgy döntött, hogy a jelenlegi keretek között nem kívánja tovább vállalni a kockázatokat Magyarországon. Mivel a meglévő megállapodás szerint jövőre is kötelező lenne fizetni, még abban az esetben is, ha a fesztivál elmarad, a vezetőség inkább a szerződés megszüntetése mellett döntött. Ugyanakkor arra törekednek, hogy új, kedvezőbb formában folytatódhasson a Sziget.

A múlt héten a bizottság elé terjesztették a javaslatot, de a Fidesz képviselői nem támogatták azt, míg a Tisza képviselői inkább tartózkodtak, ennek következtében pedig döntés nem született. A főpolgármester erre reagálva kifejtette, hogy nem mindenki értette meg teljesen a Sziget helyzetét és jövőbeli kilátásait. Hangsúlyozta, hogy amennyiben októberben nem indul el a jegyértékesítés a következő évre tervezett fesztiválra, akkor gazdasági szempontból lehetetlenné válik a rendezvény megvalósítása.

A Tisza Párt a múlt heti tartózkodását azzal magyarázta, hogy "beterjesztett főpolgármesteri javaslat nem volt alkalmas a felelős döntéshozatalra", szerintük azzal a főváros többszáz-millió forintnyi bevételről mondana le. Most azt írták, csak garanciákat és valódi biztosítékokat tartalmazó javaslatot támogatnak, a szerdai "előkészítetlen javaslatcsomag" nem ilyen volt. "A városvezetés egy olyan előterjesztést nyújtott be, amely többszáz millió budapesti adófizetői forintról mondott volna le külföldi magánbefektetők javára - a Sziget Fesztivál megrendezésére vonatkozó bármiféle kötelezettség nélkül". Azt javasolják, az önkormányzatnak

"legyen aranyrészvénye a Sziget Fesztiválban, hogy Budapestnek innentől mindig legyen beleszólása a fesztivál sorsába - beleértve a kulturális programokat, a környezeti terhelést és akár a kedvezményes jegyárakat is a magyar fiatalok számára. Ez valódi garanciát jelentene a budapestieknek, és valódi beleszólást Budapestnek".

A Fidesz is hasonlóan indokolt. "Nem lehet pancser a Fővárosi Önkormányzat két milliárdos üzleti kör bizniszében. Garancia és biztosíték kell arra vonatkozóan, hogy a budapestiek megkapják a számukra jogosan járó több százmillió forintot. Nem a budapestiek tehetnek a cég menedzsment problémáiról, nem mondhatunk le ennyi pénzről garanciák nélkül - újságcikkek és pletykák nem lehetnek alapjai ennyi vagyon elengedésénél. Aki ezzel szemben foglal állást, az nem jár el felelősen és nem a budapestiek érdekét képviseli!" - írta Radics Béla képviselő még a bizottsági ülés előtt.

Related posts