Az FIA jóváhagyta a vitatott módosításokat | M4 Sport


A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tagjai megszavazták a szervezet alapszabályának több, vitatott módosítását is, amelyek a kritikusok szerint az elnök, Mohammed bin Szulajm hatalmának megszilárdítását szolgálják.

A szövetség aktuális közgyűlésén, Makaóban került a tagok elé a nemzetközi sajtó által már megszellőztetett módosítási javaslat, ami az FIA alapszabályát átírását illeti. Ez több vitát is generált, az osztrák autóklub (ÖAMTC) például a szavazás előtt kérte a tagokat annak elutasítására.

A javasolt intézkedések értelmében szigorúbb ellenőrzések várnak az elnökjelöltekre, ami a bírálók szerint inkább az elrettentés szándékát tükrözi, mintsem a valódi aggályok kezelését. Az új szabályozás célja, hogy a potenciális jelölteknek hosszadalmas lobbizási folyamaton kelljen átesniük, mielőtt esélyt kapnának a versenyre. Emellett felmerült a gyanú, hogy ez a módosítás különösen hátrányosan érintheti azokat, mint például Carlos Sainz, aki a fia aktív versenyzői státusza miatt könnyen célkeresztbe kerülhet.

A nemzetközi motorsporttanács összetételének megváltoztatása nagy vihart kavart, különösen a szabály eltörlése kapcsán, amely eddig meghatározta, hogy a 28 tag közül legalább 21-nek különböző nemzetiségűnek kell lennie. Az ÖAMTC aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ez az új irányvonal lehetőséget biztosít az elnök számára, hogy saját embereivel töltse fel a testületet, ami a döntéshozatal függetlenségét veszélyeztetheti.

Kritikát kaptak a tervezet azon részletei is, amelyek szerint az FIA elnöke jelentősebb hatáskört kap az ellenőrző bizottságok felett. Ezek a bizottságok hivatottak függetlenül felügyelni a szervezet működését, ám az új javaslatok értelmében az elnök nagyobb beleszólást nyerhet abba, kik kerülnek be ezekbe a testületekbe. Hasonló helyzet áll fenn az FIA szenátusában is, ahol az új szabályozások révén a szenátusi tagok kinevezése és leváltása terén is bővül az elnök mozgástere.

A szavazás eredményei azt mutatják, hogy bár egyesek az osztrákok oldalára álltak, a többség végül a javaslat mellett tette le a voksát. Az előterjesztett módosításokat 83,35%-os támogatottsággal fogadták el, míg a nem szavazók aránya 16,65% volt.

Az elnök, Mohammed bin Szulajm idén decemberben ér első ciklusának végéhez, nemrég pedig hivatalosan is jelezte, indul az év végi választáson, hiszen "szeretne több időt kapni terveinek megvalósítására." Kihívó hivatalosan még nem jelentkezett; Carlos Sainz elismerte, hogy gondolkodik az elnöki poszton, sajtóhírek pedig Alexander Wurz nevét is bedobták.

Related posts