Mintha sosem lett volna? A maszkot félretettük, de a COVID-19 által hagyott sebek továbbra is velünk élnek.
"A koronavírus-járványban az volt - most már talán bátran mondhatjuk múlt időben - a legkiszámíthatóbb, hogy teljesen kiszámíthatatlan. Egészen egyéni pszichés tüneteket eredményezett, láttam olyat is, hogy valakinek a fertőzés után egy 20 évvel korábbi balesetéről jöttek elő a rémálmai, miközben előtte nem voltak" - idézi fel Purebl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének igazgatója.
A pandémia kezdeti szakaszában még nehéz lett volna megmondani, pontosan mekkora veszélyt jelent, hány áldozatot fog követelni és mikor sikerül megfékezni, az azonban viszonylag hamar világossá vált a szakemberek számára, hogy a járványhelyzet még azoknak is próbára teszi majd a mentális egészségét, akik nem fertőződnek meg, vagyis potenciálisan a teljes társadalomra nézve súlyos hatása lesz.
Mindannyian jól emlékszünk arra, hogy 2020 elején a közösségi média tele volt olyan képekkel és videókkal, amelyek az egészségügyi dolgozók heroikus, de megterhelő munkáját örökítették meg. Ezeken a felvételeken sokszor láthattuk őket, amint a megpróbáltatások súlya alatt zokognak, miközben a korábban soha nem tapasztalt halálozási számokkal szembesültek. Az iskolák bezárásának hírére pedig felmerült bennünk a kérdés: milyen hatással lesz ez a gyerekekre, ha hosszú időre kiesnek a közösségi élményekből, amelyek ebben az időszakban különösen fontosak? Ahogy telt az idő, egyre világosabbá vált, hogy a lelki terhek elkerülhetetlenek, és senki sem marad érintetlenül a helyzet következményeitől.
Purebl György szerint a pszichés tünetek három eltérő forrásból származnak. A legfrissebb kutatások megerősítik, hogy a vírus képes az agyszövethez kapcsolódva biológiai változásokat okozni egy tartós fertőzés eredményeként.
Fontos szempont, hogy Európában, köztük Magyarországon, legutóbb egy évszázaddal ezelőtt, az első világháború utáni időszakban tapasztaltunk olyan súlyos járványt, mint a spanyolnátha, amely tömeges áldozatokat követelt. Ezért nem voltunk felkészülve arra, hogy a közelmúltban, egy viszonylag rövid idő alatt, akár több haláleset is bekövetkezhet a közvetlen környezetünkben. A halálfélelem ilyen mértékű jelenléte is ritkán volt tapasztalható. Még ha valakit közvetlenül nem érintett sem a fertőzés, sem pedig egy közeli hozzátartozó elvesztése, a társadalom egészére óriási stresszként nehezedett a megszokott életvitel felborulása. Ez a stressz a munkahelyek elvesztésével, jövedelemcsökkenéssel vagy a karantén miatti bezártsággal is összefonódott, amely mindenki életét megnehezítette.
"Ez a három tényező eltérő mértékben hatott ránk, pszichés szempontból a pandémia talán legnagyobb kárvallottjai azok voltak, akik előtte is valamilyen súlyos mentális zavarral küzdöttek" - mondja Purebl. Őket a kataklizmikus események eleve jobban megviselik, erre korábban is láthattunk már példákat olyan tartós adverz klímaesemények során is, mint egy súlyos aszály, valamint az azt követő éhínség.
Ráadásul a koronavírus-járvány egy olyan időszakban érkezett, amikor globálisan amúgy is folyamatosan emelkedik a mentális zavarral élők száma, amivel az ellátás eddig is nehezen tudott lépést tartani az egész világon. Öt évvel ezelőtt pedig az egészségügy szinte minden területén az akut ellátásra kellett több erőforrást fordítani, ez történt a hazai pszichiátriákon is, így óhatatlanul is kevesebb figyelem jutott a mentális zavarok tüneteivel élő betegekre.
