Az Alpine csapatfőnökének hivatalos elismerése még várat magára.


Újabb fordulat az Alpine-nál: az imolai hétvége előtt a Nemzetközi Automobil Szövetség szerint az alakulatnak nincs rendes csapatfőnöke.

A Miami Nagydíj után két nappal jelentette be az Alpine, hogy a csapat tavaly nyáron érkezett új(abb) csapatfőnöke, Oliver Oakes azonnali hatállyal lemondott posztjától.

Első pillantásra úgy tűnt, hogy a 37 éves angol szakember, Oliver Oakes, a másnapra bejelentett Jack Doohan-Franco Colapinto pilótacserével kapcsolatos tiltakozásként hagyta el a csapatot. Azonban később kiderült, hogy egy sokkal súlyosabb ügy húzódik a háttérben. Oakes öccsét, Williamet, aki a Hitech csapatot vezeti, nemrégiben brit rendőrök fogták el, miután pénzügyi visszaélés gyanújával jelentős összegű készpénzt találtak nála. Az ügy nyilvánosságra kerülése után Oliver Oakes Angliát elhagyva Dubajba utazott, és azóta eltűnt.

Akárhogy is, az Alpine csapatfőnöki feladatait a közlemény szerint a szintén tavaly, vezető tanácsadóként beszállt Flavio Briatore vette át, ám ahogy mostanra kiderült, a Forma-1-et (is) felügyelő Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan nem ismeri el a cserét.

Az FIA tájékoztatása alapján az F1-es tevékenységektől öt évre eltiltott olasz nem tartozik a csapat hivatalos munkatársai közé, és nincs érvényes Forma-1-es engedélye sem, így jogi értelemben nem vállalhatja el a csapatfőnöki feladatkört.

Az Alpine-t az FIA szemében a pénteken kezdődő Forma-1-es Emilia-romagnai Nagydíjon a versenyzési igazgató David Green képviseli "kijelölt felelős vezetőként", amit a csapat is megerősített.

Related posts