Romok között, ahol a múlt nyomai még mindig ott hevernek, a rendületlen szellem él. A Demokrata eszméje sosem halványul el, még a nehézségek közepette sem. Az elhagyatott helyek és a feledésbe merült történetek között újraéled a remény, és a közös célért

Rovatunkban a távoli és a közeli múlt elfeledett vagy eleve méltatlanul kevés megbecsülést kapott könyveit ajánljuk az Olvasó figyelmébe. Istennek hála, nem a Zuckerberg-, hanem a Gutenberg-galaxisban eszmélkedtünk, a világháló korában is hiszünk a kinyomtatott gondolatok erejében és időtállóságában. Annál inkább, hiszen a virtuális világban felhalmozott információk sérülékenyek, nemcsak azért, mert az első áramszünetnél hozzáférhetetlenné válnak, hanem azért is, mert utólag bármilyen szempont szerint könnyen módosíthatók, manipulálhatók a "szebb múltat" elv jegyében. A nyomtatott könyvek viszont változatlanul őrzik a maguk korának lenyomatát, szerzőik világlátását, legyen szó szépirodalomról, közéleti esszéről, filozófiai vagy vallástörténeti munkáról. Épp erre van egyre nagyobb szükségünk egyre gyorsuló, egyre felszínesebb világunkban: életünket a múltban felhalmozott tudásra, értékre, bölcsességre építeni. Személyes megközelítésű újraolvasásaink e célt szolgálják, "mert csak a Könyv kapcsol multat a jövőbe, / ivadék lelkeket egy nemzetté szőve." (Babits Mihály: Ritmus a könyvről.)

A szicíliai nemesi család sarjaként született tradicionalista gondolkodó, báró Julius Evola (eredetileg: Giulio Cesare Andrea Evola (1898. május 19., Róma - 1974. június 11., Róma) az egyetemes szellemtörténet sajátos XX. századi tüneménye. Festő, költő, filozófus, politikai gondolkodó, egyszersmind nagy tudású orientalista, nem utolsósorban szexozófus (a szexualitás szellemi hátterének kutatója) volt, akinek útja zaklatott kitérőkkel vezetett a letisztult világnézetig. 1915-ben a korban népszerű, ámde kultúrtörténetileg rövid életű blöffnek bizonyult futurizmus keltette föl érdeklődését, 1919 és 1922 között az értelmetlen, nihilista dadaizmus lelkesítette, majd az 1920-as évek második felében - magyar kifejezéssel: miután benőtt a feje lágya - a metafizika és a vallások, valamint a távol-keleti spiritualitás felé fordult, nem utolsósorban a szúfi iszlámra áttért jeles francia tradicionalista gondolkodó, René Guénon hatására.

Egy hosszú és bonyolult szellemi utazás volt ez, amely a spirituálisan kiüresedett polgári liberalizmus világából indult, és eljutott a kor szellemével szembeni lázadásig – egy olyan ellenkultúráig, amely bár nem tudott valódi célt vagy értelmet megfogalmazni, mégis próbálkozott a kor fullasztó légköréből való kitöréssel. Evola ezen az úton, kortárs lévén, nem kerülhette el az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus tanulmányozását. Különösen figyelemre méltó volt, ahogyan a "színes ingek Európájának" antikommunista, nacionalista és szociális mozgalmait elemezte, de a román Vasgárdáról is írt egy rövid riportot, amelyben megszólaltatta a mozgalom vezetőjét, Corneliu Zelea Codreanut. Ne feledjük, hogy Evola számos éles kritikát fogalmazott meg e mozgalmakkal kapcsolatban is, különösen a hitleri Németországban tartott előadásai során, amelyeket idővel betiltottak. Ezek a megnyilvánulások annyira felkeltették az SS figyelmét, hogy a fasiszta rendszernek nemcsak népszerű, hanem autonóm gondolkodóként is sok fejtörést okozó intellektust titkos megfigyelés alá helyezték. 1945 tavaszán, Bécs bombázása alatt, egy repesz okozta sérülés következtében mozgásképtelenné vált, és élete hátralévő részét tolószékben töltötte. 1951-ben Olaszországban fasiszta restaurációra irányuló koncepciós per áldozataként meghurcolták, de végül felmentették. Ezt követően Julius Evola zárkózott életmódra váltott, elvonulva a világtól, és a továbbiakban is visszahúzódott a nyilvánosságtól.

Bár a nagy olasz tradicionalista filozófus, akinek munkássága a kereső-kutató vizsgálódásokról szól, a létezés és a létszerveződés mélyebb értelme után kutatott, sok állomásán vitatható megközelítéseket alkalmazott a mai szemlélet tükrében. Munkásságával azonban örökérvényű megállapításokat tett, amelyek gazdagították az egyetemes szellemtörténetet, beleértve a magyar közéleti gondolkodást is. Evola jelentősége ellenére, aki mind a hazájában, Olaszországban, mind Magyarországon viszonylag ismeretlen maradt, örömteli lenne, ha több figyelmet kapna, hiszen gondolatai mély hatással voltak a filozófiai diskurzusra.

Julius Evola a tradicionalisták egyike volt, akik teljes egészében és megalkuvás nélkül elutasították mindazt, amit összefoglalóan modernizmusnak nevezünk. Evola a szellem elsőbbségét és felsőbbrendűségét hirdette az anyaggal szemben, és elvetett minden elvont egyenlősítést, ehelyett a szerves hierarchia híve volt, ebbéli minőségében számos fontos, korszakos szemfelnyitogató filozófiai mű szerzője.

A kötet először 1953-ban Rómában jelent meg Gli uomini e le rovine címmel, Magyarországon a Nemzetek Európája Kiadó gondozásában látott napvilágot 2005-ben Turóczy Ferdinánd fordításában. A mű nem vonatkoztatható el a második világháború utáni Olaszországra jellemző lázas felfordulástól. Akkoriban a jobb sorsra érdemes Itáliában rendkívül erős volt a kommunista mozgalom, s a liberális, de még a kereszténydemokrata erők is a fasizmus feltámasztására irányuló kísérletet láttak a tömegdemokráciát elutasító jobboldali útkeresésben. Ezen állapotok kifejezése a címben foglalt rom-metafora, az emberek pedig értelemszerűen azok, akik a kétségbeejtő viszonyok között kísérletet tesznek az újjáépítésre. Mint látható, a könyv a lehető legellenségesebb közegben jelent meg, Evolát azonban ez csöppet sem zavarta, hiszen nem népszerűségre törekedve írt, hanem, miként az előszóban maga írja, a valódi, karakteres jobboldali szellemi-kulturális jelenlét melletti tanúságtételnek, vonatkoztatási pontnak szánta munkáját.

Evola báró jelentős és pótolhatatlan nézőpontokat fogalmazott meg a valódi, intranzigens jobboldaliság lényegéről és annak gyakorlati alkalmazásáról. A mai világban talán sokkolóak lehetnek, de mindenképpen érdemes elgondolkodnunk ezeken az eszméken:

"... ahhoz, hogy valaki (...) hatalomra kerüljön, (...) mindig ígérnie kell, és sohasem szabad követelményeket állítania. Ezért minden demokrácia elvileg az immoralitás iskolája: támadás az igazi politikai osztály méltósága és belső tartása ellen."

Evola viszont a felszín alá néz, és mélyebb rétegekbe hatol:

A legnagyobb tévedés manapság az, ha valaki azt hiszi, hogy a "jobboldalt" képviseli, miközben nem képes kilépni abból a sötét és zárt világképből, amelyet a gazdaság kegyetlen logikája ural. Ebben a keretben egymás mellett mozognak a marxista és kapitalista eszmék, valamint azok az átmeneti formák, amelyek nem tudják megkérdőjelezni e keret érvényességét. Az igazi kihívás nem az egyes gazdasági modellek értékének boncolgatása, hanem a gazdaság mint olyan értékének átgondolása. A valódi ellentét nem a kapitalizmus és a marxizmus között húzódik, hanem azok között a rendszerek között, amelyek közül az egyikben a gazdaság önálló entitásként létezik, míg a másikban a gazdaság számos más tényezőnek van alárendelve. Ez a szélesebb rend mélyebb értelmet ad az emberi létezésnek, és lehetővé teszi, hogy a legmagasabb emberi potenciálok megvalósuljanak. Amíg csupán gazdasági osztályokról, nyereségről, bérekről és termelési folyamatokról beszélünk, és azt hisszük, hogy az igazi előrelépést a jólét és a javak elosztása határozza meg, addig nem jutunk közelebb a valódi lényeghez. Még ha új elméleteket is alkotunk, amelyek túllépnek a klasszikus marxizmuson vagy kapitalizmuson, vagy a kettő közötti átmenetet keresik, a lényeg még mindig elérhetetlen marad.

Ne tévesszen meg senkit az a kép, miszerint Julius Evola csupán egy elméleti fantázia világában élt! Éppen ellenkezőleg, rendkívül éleslátóan érzékelte, hogy az általa preferált világnézet megvalósításának jelenlegi akadályai szinte áthidalhatatlanok. Ugyanakkor, a valóságból kiindulva, képesnek tartotta arra, hogy a szellemi ellenállás valósággá váljon a meglévő körülmények között is.

Természetesen, ha teljesen elvetnénk mindazt, ami a modern civilizációt jellemzi, az valóban egy elérhetetlen utópia lenne. Ez magával vonná, hogy lemondanánk a védekezéshez és támadáshoz nélkülözhetetlen eszközökről is. Ugyanakkor lehetőségünk van arra, hogy meghatározzuk a távolságokat és a határokat. Körvonalazhatjuk, hogy mit jelent a "modern" a szigorúan ellenőrzött anyagi és "fizikai" szinten: a puszta eszközök világában, és ezen túl létrehozhatunk egy megfelelően védett, magasabb rendű szférát, amely előírja a megőrzendő értékek feltétlen tiszteletét.

Ez az a tudás, amely valóban megérdemli, hogy a magunkénak érezzük. Julius Evola munkássága nem csupán egy sor örökérvényű igazságot rögzít, hanem egy olyan inspiráló gondolkodót ismerhetünk meg benne, akinek mély és tiszteletre méltó kulturális öröksége megkerülhetetlen. Érdemes alaposan tanulmányoznunk gondolatait, hiszen azok különösen fontosak a mai világban.