Összegyűlt a női NB II csapata, és kezdetét veszi a versengés!

Jelentős változásokon ment keresztül az NB II mezőnye. Jelenleg még nem könnyű megítélni, hogy milyen kilátások várnak a Szparira.
A 2024-2025-ös szezonra komoly átalakulásokon ment keresztül a női NB II mezőnye. Az előttünk álló idényben továbbra is két csoportban zajlanak majd a mérkőzések, de a csapatok száma jelentősen csökkent: mindkét csoportban csupán kilenc-együttes fog belefogni a versengésbe. A Nyíregyháza ezúttal is a Keleti csoportban szerepel, ahonnan az Újpest sikeresen feljutott az élvonalba. Érdekes fejlemény, hogy a lila-fehér együttes mellett a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) döntése értelmében a másodosztályban nem találkozhatunk többek között a Csepellel, a Vasaddal, a Salgótarjánnal és a Hatvannal sem. Különösen figyelemre méltó, hogy a Csepel a legutóbbi szezonban a harmadik helyen végzett. Szpari
Új ellenfeleket kap a Szpari
Az NB I-ből az Astra esett ki, amely vélhetően az egyik legfőbb favoritként vág majd neki a küzdelmeknek, miközben a Nyugati-csoportból átkerül a szintén erős gárdaként számon tartott Budafok, míg újoncként a szintén fővárosi Talents FC csatlakozik.
Mint ismert, a Nyíregyháza hetedikként zárta a pontvadászatot, továbbra is a fiatalok beintegrálására helyezve a legfőbb hangsúlyt. Egyelőre azt nehéz meghatározni, hogy a soron következő idénynek milyen célokkal vág majd neki Jeddi Béla alakulata.
A labdarúgó NB II, Keleti-csoportjának 2025-2026-os csapatai: Astra, Budafok, Eger, Gödöllő, Kecskemét, Kazincbarcika, Nyíregyháza Spartacus FC, Talents FC, Vasas Kubala Akadémia.