Szívünkre helyezett kéz, együttérzés és ragyogó mosoly – Emberi sorsok Üzbegisztán szívéből.

Korábbi írásunkban már említettük, hogy Üzbegisztán bőségesen kínál látnivalókat, de az élményem nem csupán ezekre korlátozódott. A hazautam során mélyen megérintett az ottani emberek kedvessége és mindennapi viselkedésük. Olyan apró gesztusok és értékek vonultak fel előttem, amelyek számukra talán magától értetődőek, számomra viszont felemelő és tanulságos pillanatokat teremtettek.

Az ország lakosságának döntő többsége muzulmán, ami miatt a hagyományos kézfogás a férfiak és nők között elmarad. Helyette, amikor bemutatkoznak, egy enyhe hajlással fejezik ki tiszteletüket. Köszönetnyilvánításkor pedig egymás szemébe nézve, a jobb kezük szívükre helyezésével mondják: "rahmat". Ha mindez egy külfölditől érkezik, az különösen örömteli számukra, hiszen a tisztelet minden formája rendkívül fontos az életükben.

Szőke hajú nőként üzbegisztáni körutunk minden egyes állomásán felfigyeltek rám, de a férfiak egy pillantás után elfordultak, a nők pedig rám mosolyogtak. Senkit sem akarnak megbántani, vagy akár csak zavarba hozni! A cipekedéssel sem kellett bajlódnom; mindenhol segítettek a bőröndömmel. Ha mondtam, hogy köszönöm, bírom, értetlenkedve néztek rám - nem az a kérdés, hogy bírom-e, hanem, hogy egy nő ne cipekedjen.

Na és a bizalom! Üzbegisztáni kalandunk első estéjén, Taskent szívében egy apró élelmiszerboltba léptünk be. Jeleztük, hogy bankkártyával szeretnénk fizetni, mire az eladó egy bólintással reagált, majd elkérte a kártyánkat, és eltűnt a pult mögött, a bolt sarkába. Hallottuk a terminál pittyegését, de ahelyett, hogy hozott volna nekünk egyet, azt kérte, mondjuk el neki a PIN-kódot. Mi azonban nem adtuk meg a kódot, inkább átléptünk a pult mögé, és saját magunk intéztük el a tranzakciót. Az eladó nem értette, mi történik, de nem szólt semmit. A bizalom határvonalán egyensúlyoztunk, és úgy tűnt, hogy ez a helyzet mindannyiunk számára tanulságos volt.

Nem magyaráztuk el neki, hogy Magyarországon folyamatosan figyelmeztetnek minket a banki adataink védelmére, hiszen nap mint nap találkozunk csalók hívásaival, akik bankok nevében próbálnak átverni minket. Mi már rutinosak vagyunk, és tudjuk, hogyan védjük meg magunkat! Pár nappal később viszont már eszünkbe sem jutott aggodalmaskodni egy ilyen szituációban, hiszen Üzbegisztánban ez nem jellemző; itt az emberek nem gondolnak arra, hogy visszaéljenek a bizalommal. (Persze, mindig érdemes résen lenni, bárhol is legyünk!)

Egy másik alkalommal az étterem előtt álltunk a kollégámmal, aki éppen cigarettát keresett, de tanácstalan volt, hogy hol szerezhetné be. Ekkor megjelent egy fiatal motoros futár a szomszédos boltból, és őt kérdeztük meg. Bár nem tudott angolul, a gesztusai és a tekintete egyértelműen azt sugallták, hogy ha adunk neki egy kis pénzt, akkor pár percen belül hoz nekünk egy doboz cigit.

A nyelvi akadályok miatt nem tudtuk kifejezni, hogy nem erre gondoltunk. Kollégám viszont úgy döntött, hogy ad pénzt a fiatalnak, mert kíváncsi volt, mi sül ki belőle. Két perc múlva még nem tért vissza, sőt, három is eltelt, mire végre megérkezett. Nyújtotta a cigarettát, a blokkot és a visszajárót, majd egy hajlással köszönt, és szó nélkül távozott.

Bukhara városában, a napfényben fürdő utcákon sajnos súlyos fájdalommal kellett szembenéznem, mert a térdem tönkrement, sántikálva haladtam. Az arra járó fiatal lányok és fejkendős asszonyok szánakozó pillantásokat vetettek rám, kezüket a szívükre téve, arckifejezésükből pedig egyértelműen leolvasható volt a részvét. A központi téren lévő lépcsősoron küzdöttem az előrehaladással, gyakran megállva, hogy pihenjek, és kerestem egy szabad padot, ahol megpihenhetnék. A legközelebbi padon egy nő ült két kisgyerekkel, és amikor észrevett, azonnal a kicsiket közelebb ültette magához, intett, hogy jöjjek, helyet készített nekem. E pillanatban nem csupán a fájdalom miatt könnyezett be a szemem, hanem az emberi jóság és a segítőkészség varázslatos ereje miatt is…

Az út többi része viszont a mosolyok varázsáról mesélt. Bárkire néztem, azonnal egy kedves mosoly fogadott (persze, főként a hölgyek részéről). Ezek a mosolyok nemcsak barátságosak voltak, hanem őszinték is, és Üzbegisztánban, ahol az aranyfogak divatja virágzik, ezek a mosolyok valóban ragyogtak, mint a napfényben csillámló kincsek!