Te hogyan indítanád el a motorod történetét? -- Totalcar

Mi a titkod a motorválasztásod mögött? Vajon azért választottál olyan modellt, ami hatalmas erőtartalékkal bír, hogy bármikor “menekülhess”, vagy hogy a hegyre is feljuss a három tömött dobozzal könnyedén? Lehet, hogy a nagyméretű motorok csak jobban passzolnak hozzád? Nem féltél attól, hogy a barátok esetleg kinevetnek, ha kisebb géppel járnál? És az új, garanciás motor, még ha nem is a legjobban teljesítő, fontosabb volt számodra, mint a csúcsformához való ragaszkodás?

Merem állítani, hogy hazánkban a motorkerékpár a legtöbb ember számára csupán egy drága hobbi, nem pedig valódi közlekedési eszköz. Évek hosszú során, az újságírás, rendezvényszervezés és a motoros közösség mélyebb megismerése révén arra a megállapításra jutottam, hogy a motorosok zöme nem rendelkezik a megfelelő tudással a motorozáshoz, sőt sok esetben a saját gépük képességeit is messze túllépik. E két tényező metszéspontja adja a motoros állományt, ahol az anyagi keretek között megjelennek a valós képességektől és használati körülményektől független álmok. Így hát nem meglepő, hogy minden hétvégén látni a világkörüli túrákra alkalmas motorokkal a Balatonig eljutó "kalandorokat", vagy a főutakon, városi lámpák között ügyetlenül gumikat koptató sportmotorosokat. A hétköznapokban pedig irodai környezetben bohóckodó, krómozott bőrruhás "lovagok" tűnnek fel szerte az országban, míg a praktikus motorokat csak néhány racionális gondolkodású ember és a futárok használják. De hol vannak a racionális alapokon választott motorjaitok, kedves barátaim?

Eddig talán azt gondoltuk, hogy a téli időjárás kifejezetten megnehezíti a motoros közlekedést, de az utóbbi évek tapasztalatai alapján már nem állítható, hogy hosszú hónapokig ne lenne lehetőség a motorozásra. Manapság csupán néhány napra, esetleg egy hétre korlátozódik az az időszak, amikor az időjárás valóban kedvezőtlen a motorosok számára.

Mindezeket figyelembe véve, itthon már több mint 230 000 rendszámmal rendelkező motorkerékpár található, ehhez pedig hozzáadódik körülbelül 300 000 segédmotoros kerékpár, amelyek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkeznek. Becslések szerint a valós szám akár duplája is lehet a biztosítás nélküli kismotoroknak. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon több mint félmillió legális motorizált kétkerekű jármű közlekedik. Ha mindezt összevetjük a 4,2 millió forgalomban lévő személygépkocsival, akkor azt láthatjuk, hogy a járművek körülbelül minden tizedik része motoros lehet. Mégis, valahogy nem látjuk őket ennyire gyakran az utakon, igaz?

Ha a közvetlen környezetünket vizsgáljuk, elgondolkodtató, hogy hányan közlekednek autóval, és hányan motorral munkába. Az irodaházunkban körülbelül háromezren dolgoznak, de a mélygarázsban, vagy akár a bejárat előtt, alig találok motorokat. Ezzel szemben a külföldi tapasztalataim alapján nyugatabbra, hasonló klimatikus körülmények között sokan választják a motort a mindennapi közlekedéshez. Elég csak Bécsbe látogatni, ahol reggelente irodai öltözetben motorozó nőket és férfiakat láthatunk, és ha tovább utazunk egy észak-olasz városba vagy Párizsba, még inkább megsokszorozódik a motorosok száma. Ezekben a városokban nemcsak a nagy motorok, hanem a közepes, 250-300 köbcentis robogók is népszerűek. Ezek a gépek képesek az autópályán közlekedni, dinamikájuk pedig bőven elegendő ahhoz, hogy a lámpáknál gyorsan elinduljanak. Kényelmesek és praktikusak, így valóban sokoldalú megoldást jelentenek, még ha nem is mindig a legmenőbb választásnak tűnnek.

Felmerül bennem egy lényeges kérdés: te miért döntöttél egy olyan motor mellett, amilyen a te választásod lett? És vajon miért nem elégednél meg egy 300 köbcentis robogóval? Hiszen azok végsebessége körülbelül 150 km/órára is képes, a gumik és fékbetétek ára pedig szinte nevetségesen alacsony. Emellett még a munkahelyi öltözetben is kényelmesen használható, és a hazafelé tartó úton könnyedén elfér a kisbevásárlás is.

Lehetséges, hogy a posztszocialista, szegénységgel terhelt mentalitás játszotta a főszerepet abban, hogy a motorok népszerűsége a nyolcvanas évektől kezdve fokozatosan csökkent. A motor nem csupán közlekedési eszköz volt, hanem a szűkös anyagi körülmények szimbóluma is. Azok, akik motorral jártak, gyakran nem engedhették meg maguknak az autót, így születtek meg a praktikus kis mopedek. Ezek a járművek lehetővé tették, hogy a munkásokat hajnalban eljuttassák a gyárba, és késő este hazatérhessenek. A hétvégéken pedig ezekkel a motorokkal indultak el a horgászathoz a közeli tóra vagy akár kirándulni, mint a felvilágosult polgárok.

Amint az autók száma egyre nőtt (az 1970-es évek 200 000 darabjáról 1989-re már 1,5 millióra), a közlekedési célú motorok fokozatosan eltűntek az utakról. A kilencvenes években azonban feltűntek a korábban említett motoros hobbisták, akik a praktikum helyett a stílust helyezték előtérbe. Ekkor kezdtek el terjedni azok a motorok, amelyek ugyan nem voltak a legjobban használhatóak, de annál vonzóbbnak számítottak. Ezzel a folyamat végül a megmaradt MZ-k és Pannoniák visszaszorulásához vezetett.

Emlékszünk még, hogy a kilencvenes években mindenki valami levitézlett japán nagyvasra vágyott, amihez persze alig lehetett alkatrészt szerezni, vagy ha igen, akkor elképesztően drágán, és Majosháza, Sugó, Yakomoto, Jánoshalma és még néhány motorbontó tartotta mozgásban a legtöbb motorost. Ugyanakkor praktikus motor alig volt: csak a táviratosok jártak a kis SR-eken, meg városon belül néhányan konténeres robogókkal - ha emlékeztek még a kifejezésre. Alapvetően mindenki kocsit akart, mert attól "vagy embör".

Érdekes tapasztalat, hogy az autóm csupán kényszerből van, főleg a gyerekek és a család miatt. A személyes közlekedésem mindig is motorral oldottam meg, hiszen ez a megoldás olcsóbb, gyorsabb és stresszmentesebb számomra. Mégis, folyamatosan találkozom az értetlenséggel, nemcsak a nem motorozóktól, hanem néhány hobbimotorostól is. Közben pedig az autóval való közlekedés a nagyvárosokban számomra olyan, mintha önmagunkba lőnénk. Lehetne vitatkozni arról, hogy mennyire veszélyes, hiszen az autósok gyakran nem figyelnek, de az elmúlt közel huszonöt év motorozása, legyen szó mindennapi ingázásról vagy akár megélhetési célú, egész napos motorozásról, azt mutatja, hogy komolyabb baleset eddig csak a saját figyelmetlenségem miatt történt.

De térjünk vissza a "milyen motorhoz" kérdéshez: számomra egy modern, nagykerekű, blokkolásgátlós robogó, 125-300 köbcenti között, a legjobb választás a városi közlekedéshez. Az egyetlen ok, amiért még nem vágtam bele a vásárlásába, az anyagi helyzetem – sajnos nem tudom megengedni magamnak, hogy két motort tartsak. Egyszer viszont elvégeztem egy számítást: ha hitelre vásárolnék egy Honda PCX-et, a benzinen és üzemeltetésen spórolva a havi törlesztőm összegénél is kevesebb lenne a költségem, ami igazán megdöbbentő. Ennek ellenére mégsem léptem.

Én úgy magyarázom magamnak, hogy a GS azért van, mert azt gondolom, sőt mélyen hiszem, hogy az a motor tud egyszerre ügyes lenni kisebb terepezéseknél, lehet vele karcolni pályázáskor, kényelmes túrán, relatív olcsó fenntartani és nagyon el sem romlik váratlanul, városban pedig iszonyú agilis a végtelen kormányelfordítási szögével, alapjáraton is stabil boxermotorjával és gondozásmentes szekunder hajtásával, valamint a közel húsz centis rugóutak teljesen függetlenítenek a kismagyar útviszonyoktól.