Törőcsik Mari kislányként a nagyapja kicsiny mozijában ült, és ábrándozott arról, hogy egyszer ő is a vásznon ragyog majd, híres színésznőként.

Törőcsik Mari a Heves megyei Pélyen született 1935. november 23-án pedagógusszülők gyermekeként. Nagyapja apró mozijában arról ábrándozott, hogy jön majd egy híres színész és felfedezi. Egerben az angolkisasszonyoknál tanult, majd előfelvételt nyert a békéstarhosi zenei gimnáziumba. Végül az évnyitó napján egy fővárosi közgazdasági gimnáziumba iratkozott be.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakának elsőéves hallgatójaként kapta meg Fábri Zoltán Körhinta című alkotásának főszerepét. A születésekor kapott Marián helyett a rendező javaslatára kezdte használni a Törőcsik Mariann, majd Mari nevet.

1956-ban a cannes-i filmfesztiválon a fiatal művésznő törékeny, mégis lenyűgöző megjelenése sokakat elbűvölt, köztük Jean Cocteau író és François Truffaut rendező is. Truffaut egy különleges megfigyeléssel élt, amikor azt mondta: "anélkül, hogy a húszéves művésznő tudott volna róla,..."

Főiskolás évei alatt annyira elmerült a tanulásban és a gyakorlati tapasztalatok szerzésében, hogy három vizsgájára egyszerűen nem maradt ideje. Ennek következményeként diplomáját évtizedekkel később, anélkül, hogy pótolta volna az elmaradt vizsgákat, vehette át.

1958-ban a Nemzeti Színház szerződtette, ami új fejezetet nyitott a karrierjében. A következő három év során tíz filmet forgatott, és olyan emlékezetes alkotásokban szerepelt, mint a Külvárosi legenda vagy az Édes Anna. Ezt követően a Szerelem című film következett, amely Makk Károly rendezésében készült. Ekkor ismerkedett meg későbbi férjével, Maár Gyulával, aki külön számára írt filmeket, így életük nemcsak a magánéletben, hanem a művészet terén is összefonódott.

Szerepelt a Nincs kegyelem című dokumentum-játékfilmben, Mészáros Márta Aurora Borealis - Északi fény című filmjében a főszerepet alakította. Több tévésorozatban is feltűnt.

A színház világában kezdetben sok nehézséggel kellett megküzdenie, de Zorin Varsói melódiájában nyújtott emlékezetes alakítása révén végül színpadi színésznővé vált. Kiváló rendezők, mint Jurij Ljubimov és Anatolij Vasziljev, segítették őt tehetsége kibontakoztatásában, inspiráló irányításaikkal gazdagítva művészi eszköztárát.

1978-ban elhagyta a Nemzeti Színházat, majd a győri Kisfaludy Színház művészeti vezetőjévé vált. 1980-tól a Mafilm csapatában dolgozott, ezt követően 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színház tagjaként folytatta pályafutását. 1993-tól 1996-ig a Művész (Thália) Színház színészeként tevékenykedett, ahol egy évig igazgatói feladatokat is ellátott. Ezen kívül 1990 és 1992 között a Magyar Színészkamara elnökeként is aktívan részt vett a szakma képviseletében.

vendégként más színházakban is fellépett.

Mindent megélt, amit egy színésznő csak eljátszhat: a legmélyebb tragédiáktól a legvidámabb komédiákig, a társadalmi drámák bonyolult szerepeitől kezdve a szívhez szóló zenés produkciókig és egyedi karakterek megformálásáig.

2009-ben Kaposváron Marguerite Duras "Naphosszat a fákon" című színművében lépett ismét a színpadra, ezt követően pedig a Nemzeti Színházban többek között Juhász Ferenc "A szarvassá változott fiú", Gorkij "Éjjeli menedékhely", Ibsen "Brand" és Brecht "Galilei élete" című darabjaiban is megcsillogtathatta tehetségét a közönség előtt.

Halála előtt az utolsó években többször is meg kellett látogatnia a kórházat, ahol hosszabb-rövidebb időt töltött el.

2018 nyarán tért vissza a színészi világba, amikor a Sztalker Csoport előadásában részt vett, mely William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregényének adaptációja volt. Ekkor a közönség újra hallhatta hangját, ami régóta várt élményt jelentett. Két évvel később, 2020-ban azonban bejelentette, hogy nem kíván ismét színpadra lépni.

2021 márciusában a szombathelyi Markusovszky-kórház falai között találta magát, ahol hosszú hetekig a tüdőgyulladás kezelésének folyamatában vett részt.

Bár kezdetben úgy nézett ki, hogy az állapota kedvező irányba változik,

Törőcsik Mari végakarata alapján Bokros Levente lelkipásztor végezte el a művésznő hamvainak szentelési szertartását. Ezt követően lánya, Teréz és élettársa, Zoltán a Tisza vizébe helyezték el az elhunyt hamvait, egy szívhez szóló búcsú keretében.

1959-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, és azóta számos nemzetközi filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját is elnyerte. 1994-ben életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén, amely a pályafutása elismerésének számított. Jászai Mari-díjat kétszer is megkapott, 1964-ben és 1969-ben. 1973-ban Kossuth-díjat, majd 1999-ben Kossuth-nagydíjat vehetett át, míg 1971-ben érdemes művész, 1977-ben pedig kiváló művész címet érdemelt ki. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapták meg, és 2000-ben a nemzet színészének választották.

A Prima díjat 2003-ban nyerte el, majd a Prima Primissima Jubileumi díjat 2007-ben vehette át. Számos alkalommal részesült a Színikritikusok Díjában is. 2011-ben a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját kapta meg, 2014-ben pedig a nemzet művésze címmel tisztelték meg. 2015-ben Kölcsey Ferenc emlékplakettje, míg 2017-ben a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíja jutalmazta. 2005-ben Budapest, 2018-ban a Vas megyei Velem, valamint 2019-ben Vas megye díszpolgárává választották.

Több évtizedes pályafutása alatt páratlan szakmai tudással és mély alázattal formálta meg karaktereit, amelyek közül számos ikonikus filmfőszerep és emlékezetes színpadi figura vált a közönség kedvencévé. E kivételesen gazdag művészi életműve méltán érdemli meg a legmagasabb elismeréseket.