Csapdában az erdélyi település: az adóhatóság lefoglalja a javakat, míg az állami vállalat nem teljesít, és ezzel komoly nehézségeket okoz a helyi közösség számára.
Vagyonzár alá helyezte az országos adóhatóság (ANAF) a Hunyad megyei Felsőcsertés (Certeju de Sus) polgármesteri hivatalának székhelyét, valamint az önkormányzat tulajdonában lévő 110 hektárnyi erdőt a felhalmozott 8,4 millió lejes tartozás miatt. A napokban nyilvánosságra hozott rangsor szerint az ország harmadik legnagyobb adóssággal bíró önkormányzata, ugyanakkor Alexandru Luca polgármester szerint közel ugyanakkora egy állami vállalatnak is a tartozása feléjük.
Az elöljáró a newshd.ro-nak kifejtette, hogy a fennálló adósság forrása az, hogy az ANAF álláspontja szerint az a 600 ezer lejes bérleti díj, amelyet a Deva Gold bányavállalat fizetett a helyi önkormányzatnak a 2010-ben koncesszióba kapott 50 hektáros terület után, az államkasszába kellett volna, hogy kerüljön. Az adóhatóság nyolc évvel a szerződés megkötése után végezte el az ellenőrzést, és állapította meg a jogsértést. Bár a korábbi községvezetés nem értett egyet a megállapítással, a felügyelők jegyzőkönyvét nem támadták meg, így most már jogi úton nem lehet érvényesíteni az ügyet.
"A kialakult helyzet teljes mértékben megnehezíti a tevékenységünket. Jelenleg nem tudunk pályázni uniós forrásokra, így a fejlődésünk is megakadt" - nyilatkozta az elöljáró az Agerpresnek. Hozzátette, hogy a Minvest Deva részvénytársaság, amelynek az állam az egyedüli részvényese, 7,33 millió lejjel tartozik az önkormányzatnak. Ennek ellenére, a többszöri felszólítás ellenére, a tartozást még mindig nem rendezték, pedig ez nagy segítséget jelentene számukra. Az elöljáró elmondta, hogy a helyzetről polgármesterré választása után szerzett tudomást, és tavaly októberben értesítette az akkori kormányt, de a probléma továbbra is fennáll. Emellett megemlítette, hogy a korábbi vezetés nem zárta le a polgármesteri hivatal épületének telekkönyvezését, és bár bíróságon megtámadták a végrehajtást, eddig minden alkalommal veszítettek. Az elöljáró attól tart, hogy november 28-án végleg elveszítik a székhelyet, és vissza kell költözniük a régi épületbe, amit eredetileg családorvosi rendelőnek szántak.
Felsőcsertés községhez nyolc falu tartozik, de a több mint egy évszázados nemesfém-kitermelés nyomán kialakult bányavidéken ma már mindössze kevesebb mint 2900-an élnek. A térség története nem mentes a tragédiáktól: 1971 őszén, a Ceaușescu-rezsim idején, a település melletti zagytározó átszakadt, és a szennyezett víz elöntötte a falut, ami 89 ember életébe került. Ennek ellenére a helyi közösség a 2010-es évek elején reménykedett abban, hogy újraindul az aranybányászat, amely több száz új munkahelyet teremthetett volna. A kanadai Eldorado Gold és a román Minvest Deva által alapított Deva Gold SA tervezett kitermelése azonban számos környezetvédő szervezet ellenállásába ütközött a ciántechnológia miatt. Hosszas pereskedés után a kanadai befektető végül kiszállt a projektből, és így a bányanyitás végleg meghiúsult.
Az ANAF nemrégiben nyilvánosságra hozta az adóhátralékkal küzdő állami intézmények és önkormányzatok listáját. Augusztus 31-én a teljes adósság mértéke 582,9 millió lejt ért el. Az önkormányzatok közül Fogaras emelkedik ki a legnagyobb adós szerepében, hiszen a tartozása közel 16 millió lej. Ezt követi a Maros megyei Szásznádas, amely 8,5 millió lejjel áll a második helyen.




