Rendkívüli helyzetbe kerültek magyar turisták a Bucsecs-hegység festői tájain.


Két magyar turista került életveszélyes helyzetbe a Bucsecs-hegység egyik legkockázatosabb túraútvonalán, miután letértek a kijelölt ösvényről - számolt be róla csütörtökön a Maszol.ro. A Dâmboviţa megyei hegyimentőszolgálat tájékoztatása szerint a férfi és a nő nem voltak megfelelően öltözve, továbbá sem fejlámpát, sem zseblámpát nem vittek magukkal, így a sötétség beálltával a Horoabelor-kanyon közelében rekedtek.

A Şaua Strunga felé vezető útról tértek le, miközben a Padina menedékházhoz próbáltak leereszkedni. A Horoabelor-kanyon azonban még a tapasztalt túrázók számára is rendkívül nehéz, főként a meredek, csúszós szakaszai miatt. Amikor már nem tudtak továbbmenni, kétségbeesetten hívták a segélyhívót.

A Dâmboviţa megyei hegyimentők háromfős csapata szerda este vágott neki a mentési akciónak, és körülbelül 19 óra 10 perckor érkeztek meg a bajba került magyar turistákhoz.

Related posts